Sárközi Zoltán: Szövetkezetek és mezőgazdasági vállalatok fondjai (Levéltári leltárak 79. Budapest, 1983)
Általános történeti bevezető
Általános történeti bevezető A szövetkezeti mozgalom útja a történelmi Magyarország sajátos gazdasági és társadalmi körülményei közt sok más országétól eltérő módon alakult. A XIX. század legutolsó évtizedében a nagybirtokos és középbirtokos osztály állott a szövetkezeti szervezkedés élére. Erre az időre kétségtelenül megmutatkoztak nálunk is a kapitalizmus ellentmondásai. A falusi népet különös súllyal nyomta a hitel- és az áruuzsora. Az ezek nyomában tapasztalható elégedetlenség levezetésére alakultak meg a különféle hitel-, értékesítő és fogyasztási szövetkezeti központok. Közülük az Országos Központi Hitelszövetkezet és a Hangya Termelő- Értékesítő és Fogyasztási Szövetkezet voltak a legjelentősebbek. Mindkettőt 1898-ban alapították. Az előbbiben a banktőke mellett az államkincstár is jelentékeny részesedést vállalt a maga egy millió korona üzletrész tőkéjével. Az utóbbi gr. Károlyi Sándor és más nagybirtokosok vállalkozásaként indult útjára. Mindkét szövetkezeti központ rövid másfél évtized alatt behálózta az egész országot. Az első világháború előtti magyarországi falvak jórészében sikerült hitelszövetkezetet, vagy szövetkezeti boltot létesíteniök, amelyek a villámhárító szerepét töltötték be az erősödő agrárszocialista mozgalmakkal szemben. Kétségtelenül volt bizonyos tömegbázisuk a korabeli birtokos parasztság, annak is elsősorban a vagyonosabb rétege körében. Velük ellentétben az 1891 -ben alapított Magyar Mezőgazdák Szövetkezete kifejezetten csak a nagybirtokos és a középbirtokos osztály körében fejtette ki tevékenységét, soha nem rendelkezett paraszti tömegbázissal. Az első világháború utáni forradalmak leverését követően az említett szövetkezeti központok nyíltan az ellenforradalom oldalára álltak. Ennek fejében bőséges állami hiteleket és kölcsönöket kaptak, amelyek nélkül az inflációs veszteségeket aligha tudták volna kiheverni. Mint új alapítások, már kifejezetten a „keresztény-nemzeti" kurzus alatt kezdték meg tevékenységüket az olyan szövetkezetek,amilyen az 1919-ben életre hívott Futura a Magyar Szövetkezeti Központok Áruforgalmi Rt-a, vagy amilyen az 1922-ben alapított Országos Magyar Tejszövetkezeti Központ mint szövetkezet voltak. Az állami támogatást élvező és anélkül létalappal már alig rendelkező szövetkezeti központok a valóságban egyre inkább elveszítették kapitalizmus-ellenességüket, bár mindvégig hangoztatták szembenállásukat a gazdasági liberalizmussal. Ezt azonban még a két világháború közti korszakban sem tudták maguk alá rendelni. Ilyen körülmények közt az 1929—1933-as világgazdasági válság utolsó évében valamennyien a Közérdekeltségek Felügyelő Hatóságának ellenőrzése, lényegében állami felügyelet alá kerültek. A magyar uralkodó osztályok az 1930-as évek második felében elérkezettnek látták az időt arra, hogy meg j valósítsák Trianon óta ígért területi revíziós terveiket. Ezek révén azonban háborúba sodorták az országot. Ilyen körülmények között az általuk vezetett szövetkezetek is bekapcsolódtak a hitlerista Németországgal folytatott nagyarányú agrárexport lebonyolításába. Egyik-másik esetben valósággal a külkereskedelmi „egykéz" szerepét játszották el. Ezzel azonban megpecsételődött a sorsuk. A felszabadulás után már alig egy-két évre terjedt további tevékenységük és hamarosan bekövetkezett végleges feloszlatásuk is. Helyükbe a demokratikus alapokon álló szövetkezeti központok léptek. A hazai szövetkezeti mozgalomban érdekes színfoltot képezett az 1904-ben megalakult Általános Fogyasztási Szövetkezet, a szociáldemokrata munkásság szövetkezete. Az első világháborút követő forradalmak, de különösen az 1919. évi Magyar Tanácsköztársaság idején az ennél a munkásszövetkezetnél vezető szerepet betöltő Erdélyi Mór, Hamburger Sándor és Bőhm Artúr lettek a proletárdiktatúra szövetkezeti politikájának végrehajtói. Az Általános Fogyasztási Szövetkezet 1919. május 1 -én megnyitotta a 100-ik fiókot és felvette soraiba a 100 000-ik szövetkezeti tagot. A szövetkezeteknek ez idő tájt nagy szerepük volt a proletár árucsere-akció lebonyolításában. Az ellenforradalom mindezek miatt 1921 -ben gondnokság alá helyezte az Általános Fogyasztási Szövetkezetet, majd 1939-ben, a jobbratolódások idején feloszlatta, árudáit pedig a Hangya Termelő- Értékesítő és Fogyasztási Szövetkezet keretei közé sorolta be. Sajnálatos, hogy a fenti viszontagságok miatt e munkás szövetkezet felszabadulás előtti fondja nem maradhatott fenn az utókor számára. 1945 után ugyan újjáéledt, de csak pár évig működhetett a régi keretek közt. Ez időből való iratait az Új Magyar Központi Levéltár őrzi. A mezőgazdasági vállalatok fondjai is meglehetősen szerény mértékben fordulnak elő repertóriumunk hasábjain. Ennek fő oka abban keresendő, hogy a részvénytőke igen kis mértékben hatolt be a magyarországi mezőgazdaságba, tehát eleve kevés volt az ilyen vállalat. Sokat olvashatunk a „kapitalizálódó" nagybirtok történetéről, de alig ismerünk „kapitalista" nagybirtokot. Leginkább még az ipari növények, elsősorban a cukorrépa termelése tette szükségessé ilyen típusú mezőgazdasági vállalatok alapítását. Közülük is kimagaslik az 1890-ben létrehozott Mezőgazdasági Ipar Rt., melynek eredetileg 3 millió forint alaptőkéje volt. Cukorgyári érdekeltségei miatt nagy kiterjedésű földbérletekkel rendelkezett. Iratanyaga sajnos nem maradt fenn. így az ilyen típusú vállalkozásokat kötetünkben pl. a szerényebb keretek közt mozgó Magyar Föld Rt. vagy a Mauthner Ödön Magtermelő és Magkereskedelmi Rt. képviseli.
