Sárközi Zoltán: Szövetkezetek és mezőgazdasági vállalatok fondjai (Levéltári leltárak 79. Budapest, 1983)
Hangya Termelő, Értékesítő és Fogyasztási Szövetkezet
Cooperatíva Kamülakiviteli Iroda, Lóértékesítő Szövetkezet (a Magyar Mezőgazdák Szövetkezetével közösen), Húsipari Szövetkezet (Pécsett), A harmincas évek második feléből az alábbi „Hangya" érdekeltségek működéséről tudunk: Hangya Ipar Rt., Első Törökszentmiklósi Gőzmalom Rt., „Ecclesia" Egyházművészeti és Áruforgalmi Rt., „Futura" a Magyar Szövetkezeti Központok Áruforgalmi Rt., Generál Árukereskedelmi Rt., A Magyar Köztisztviselők Fogyasztási, Termelő és Értékesítő Szövetkezete, Magyar Élelmiszerszállító és Árukereskedelmi Rt., „Mone" Orvosi Műszerüzem és Kórházberendező Rt., „Pantodrog" Magyar Gyógynövény Rt., Hungária Containerforgalmi és Hűtőipar Rt., Dőry Konzervgyár Rt. Az 1940-es évek háborús konjunktúrája idején a ,,Hangya" szövetkezet üzemeiben kb. tízezer alkalmazottat és munkást foglalkoztatott. Vagyona a nyugdíjpénztáréval együtt 38 millió pengőre emelkedett. A „Hangya" Központ működése során keletkezett iratok egy része 1945 januárjában, Budapest ostroma idején elpusztult. AIX. kerület, Közraktár utca 32. sz. alatt levő székházban ugyanis kigyulladt az irattár, továbbá a pénztárhelyiség és a személyzeti osztály több szobája. Az iratok a „Hangyá"-nak a Magyar Országos Szövetkezeti Központba (MOSZK) való beolvadása után továbbra is helyben maradtak, egészen a „SZÖVOSZ"-nak 1949ben történt megalakulásáig. 1952-től 1955-ig a Pénzintézeti Központból, mint a közbeeső felszámolást elvégző szervtől kerültek be a Központi Gazdasági Levéltár raktáraiba. Az utolsó vezérigazgatónak, Wünscher Frigyesnek az iratait a „SZÖVOSZ" 1955-ben adta át. Az iratanyag rendezése A „Hangya" Termelő-, Értékesítő- és Fogyasztási Szövetkezet hiányosan fennmaradt iratait előbb 1952 — 1955 között a Központi Gazdasági Levéltárban, majd 1973-1974-ben a Magyar Országos Levéltár IV. Osztályán rendeztük. Ennek során igyekeztünk az iratokat azokba a szervezeti egységekbe tömöríteni, melyek a szövetkezet legutolsó korszakában fennállottak. Mindvégig tekintettel voltunk a proveniencia elvére, vagyis arra a rendszerre, amit maga a szövetkezet alakított ki. E rendezési munkák azokban az években folytak, amikor több száz folyóméter iratanyagot kellett viszonylag rövid idő alatt szétraknunk, a szervezeti egységek szerint Összetartozókat a rendezetlen iratok tömegéből kibontanunk, rendszereznünk és leltároznunk. Az áttekinthetetlen állapotban levő irattömeg rendezése éppen ezért a leginkább célravezetőnek ítélt módon történt. Innen van az, hogy az eredeti rendszerhez akkor is ragaszkodtunk, amikor annak „mechanikus" jellegén változtatnunk kellett volna. A Jogügyi Osztály peres iratai pl. az irattári számok sorrendjét, vagy az ABC rendet követik, olykor a szorosabb tárgyi összetartozás szerinti tömörítés is lehetséges volt. A kutató most már csak a repertóriumhoz csatolt mutatók segítségével tud eligazodni a szerkezetileg ilyen módon tagolt peres iratok között. Tény viszont, hogy minden esetben tiszteletben tartottuk a fondok és állagok eredetileg kialakult kereteit. Tárgyi átrendezéseket mindazon által — a könnyebb eligazodás kedvéért — elvétve eszközöltünk. így elkerültük azt a hibát, amely bizonyos tárgyilag összetartozónak látszó tételek minden áron való egyesítését célozza, még az állagok szervesen kialakult egységeinek megbontása árán is. Látszólagos ellentmondás tehát, hogy személyzeti- és pénzügyeket több állagban is találunk. A szövetkezet vezető szervei hivatalból foglalkoztak ilyen jellegű elvi ügyekkel, ezért a vonatkozó tételek szükségszerűen ott maradtak, ahol eredetileg irattározták őket. Tárgyi átrendezéseket, tömörítéseket eleve csak az egyes állagokon, illetőleg a szervesen kialakult osztályokon belül hajtottunk végre, ott ahol ennek feltétlen szükségét éreztük. Végső fokon helytálló az a megállapítás, hogy az irattározásban eleve meglévő különbségek a szakszerű levéltárosi munkák után is tükröződnek. Ezeket az egyenetlenségeket nem tudtuk, az esetek jórészében nem is akartuk megszüntetni. A repertórium kiadásra való előkészítése során már csak a legszükségesebb, kompromisszumos változtatásokra nyílt lehetőség. A szerkesztés kénytelen volt megelégedni a kéziratos leltárak, áttekintő raktári jegyzékek régebbi színvonalával. Ezáltal a repertórium az idők folyamán kialakult tapasztalatokat és nem a jelenleg érvény -
