Maksay Ferenc: Magyar Kamara Archívuma : Repertórium (Levéltári leltárak 63. Budapest, 1975)
ÖSSZEÍRÁSOK
Conscriptiones portarum 1529-1774 Az országgyűléseken megszavazott és megyénként jobbágyporták után behajtott rovásadó (subsidium, dica) évi elszámolásai, az egyidejűleg beszedett "kamara haszna" meg más alkalmi adófajták elszámolásaival, valamint hozzájuk kapcsolódó más iratokkal. Tartalmazzák a helységek birtokosainak nevét és portáik számát, valamint gyakran az adómentes családok, telkek számát (néhol az úrbéresek nevét) is, a mentesség okának (pl, háborús vagy természeti pusztitás, a jobbágy elköltöizése) feltüntetésével, ill, a különleges jogállapot, foglalkozás megjelölésétvel (földesúri alkalmazottak stb,). Sok esetben az egytelkes nemeseket is felsorolják. A szorosan vett adó jegyzékeken, összesítéseken kivül találunk ajz összegek behajtására,. a hátralékokra vonatkozó iratokat, a befolyt összegek kiadásáról szóló elszámolásokat és elszámolásmellékleteket (katonai célokra történt kiadások is vannak), valamint az adóadminisztráció számos más irattermékét (kincstári robotváltságpénz-kimutatások, a városi adózás 1542. évi és más iratai, dézsma-, kvártély-, porció-, reparticiós iratok, inszurrekciósj, lélekszámöaszeirások stb,). A XVII* századi rovásadóÖsszeiráBOk szűkszavúbbak a korábbiaknál, az I696os és 1707-es "dicék" egészen új szempontok szerint készültek (haszonnövelő és haszoncsökkentő gazdasági tényezők, művelési ágak, vetésterület, szolgáltatások, stb. az 1696-os összeírásban, urbáriumokba kívánkozó adatok az 1707+esben). Későbbi keletű darab már csak kevés akad a gyűjteményben. Az 1527 előtti adójegyzékeket a Mohács előtti gyűjteménybe, az 1707-iek nagy részét a Rákóczi-szabadságharc levéltárába helyezték át. A horvátországi kötetet Jugoszláviának szolgáltatták ki. Az 1530-1696 közti adóösszeirások túlnyomó részét ábécérendben egymás után sorakozó megyék a azokon . belül, évek szerint rendezték, majd a fenti rendhez többé-kevésbé igazodó, leszámozott kötetekbe kötötték. Az utolsó kötetekbe több megyére vonatkozó és vegyes összeírások kerültek, köteteken belül leszámozva. Az "Acta dicalia" az adóadminisztráció időrendbe sorolt iratait tartalmazza, fasciculusok és azokon belül újrakezdődő numerusok szerint tagoltan. Az "Irregestrata"-ba tárgyuk szerint a két előbbi sorozatba tartozp darabokat osztották be (ezeket a korábbi rendezés mellőzte vagy utóbb kerültek elő). Az "Irregestrata" 3 nagy egysége közül kettőn belül az iratokat vármegyék ill. városok ábécérendjében, az utóbbiakon és az "országos" részen belül pedig időrendben őrzik. A kötetekhez megyéket és éveket feltűntető jegyzék készült, a jobbágy- és kisnemesneveket tartalmazó darabok megjelölésével. Van régi lájstromkönyvük is, a hozzákötött időrendi mutató a megyékre utal. Ugyanide kötötték be az^ "Acta dicalia" lajstromát. Külön lajstroma van az Irregestrata-nak. Az első 15 kötethez hely- és családnévmutato áll rendelkezésre (a megyét, valamint az uradalmat is feltünteti). Egy-két rovásadó-kötetnek benne elhelyezett külön helynévmutatója, egy megye köteteinek cédulakatalógusa van. Terjedelem: 82 kötet, 9 csomó, 2 dosszié = 8,25 ifm. a/ Rovásadóösszeirás-kötetek 1. k. Comit. Abaujváriensis 2. Albensis, Aradiensis, Arvensis 5. Baranyiensis, Barsiensis 4, Barsiensis 5, Barsiensis 1549- 1658 I543-Í702 1531-1696 1550- 1566 1567-1699