Bélay Vilmos: Magyar kancelláriai levéltár : Repertórium (Levéltári leltárak 59. Budapest, 1973)
Bevezetés
Az 1680-as évben lezajlott felszabadító háború eredményeként sikerült a törököt Magyarországnak csaknem egész területéről kiűzni, igy a kancellária illetékessége alá tartozó terület jelentősen megnagyobbodott. Ez maga után vonta a központi hivatalok, elsősorban a magyar kancellária újjászervezését. 1690-ben új korszak kezdődött a magyar kancellária életében. Instrukciót kapott az uralkodótól, amely előirta, hogy négy tanácsos és két titkár állandóan az uralkodó mellett tartózkodjék, továbbá, hogy az ügyeket a kancellária tanácsán meg kell beszélni. A magyar kancellária ekkor lett valóságos kormányhatósággá, "dikasztériummá", amely testületi alapon, meghatározott ügymenettel működött. Az instrukció meg is határozza, mik a kancellária főfeladatai. Vigyáznia kell a királyi méltóság épségére, a, királyi jogok tiszteletben tartására, ügyelnie kell, hogy az országban érvényt szerezzenek a törvényeknek, királyi rendeleteknek és birói Ítéleteknek. A kancellária hatásköre jelentősen kibővült: az adományozási, kegyelmi és igazságszolgáltatási ügyeken kivül immár hozzátartozott a megyék, szabad királyi városok, kiváltságos területek igazgatásának és gazdálkodásának ellenőrzése, a kincstári ügyek figyelemmel kisérése. Régtol fogva a király volt az egyház legfőbb pártfogója. Ebből következett, hogy ő nevezte ki a római kúriával egyetértésben a római katolikus egyházi méltóságokat és erősitette meg a görög nem egyesült egyház főbb papjait. 1724-ben a magyar királyi helytartótanács felállitása uj fejezetet nyitott meg a kancellária életében. Ez az uj hivatal egészen 1848ig, a felelős magyar minisztérium megalakulásáig, az ország központi kormányszerve, amely a Bécsben székelő kancellária és a magyarországi törvényhatóságok közé ékelődött. 1724 után tehát csökkent a kancellária és a törvényhatóságok közti közvetlen érintkezés. Egyidejűleg azonban, épp a helytartótanács munkája eredményeképp, könnyebb áttekintést nyert a kancellária az ország igazgatása felett. 1727-ben uj instrukciót kapott a kancellária. Hatásköre ismét bővült: uj feladatai jobbára gazdasági jellegűek. A török háború és a Rákóczi-szabadságharc után a legfontosabb teendő az ország ujjáépitése, a gazdasági élet felvirágoztatása. A kancellária tehát kiterjesztette figyelmét az országba érkező nagyszámú telepes elhelyezésére, a közlekedés javitására, vám- és adóügyekre. Ellenőrzése alá vonta a megyei 's városi tisztújitásokat is. Az a szokás alakult ki a kancelláriánál,, hogy a fontosabb ügyeket a kancellária tanácsán vitatták meg és ott határoztak, a kevésbé fontos ügyeket előadói referátum alapján intézte a kancellár vagy helyettese. Ügyosztályok sohasem alakultak ki a kancelláriánál, ellentétben a két másik dikaszteriummal: a helytartótanáccsal és a kamarával. Az iratkezelést az jellemzi, hogy 1770-ig a beérkezett iratot /originális referada, hatósági átirat, azaz insinuata, felterjesztés vagy magánbeadvány, azaz litterae/ külön sorozatokban kezelték és ugyancsak külön sorozatokban a rájuk adott válasz fogalmazványát. 1770-ben azt a korszerűbb gyakorlatot vezették be, hogy a beérkezett iratot és a rendelet fogalmazványát nem választották el egymástól, hanem együtt őrizték. 1770-től kezdődően a magyar kancellária regisztraturája központi állagában, az Acta generalia-ban a boritóiven belül megtalálhatók a beérkezett irat, a belső ügyviteli iratok és az elintézés fogalmazványa.
