Maksay Ferenc: A Thököly- és a Rákóczi-szabadságharcok levéltárai : Repertórium (Levéltári leltárak 52. Budapest, 1971)

A Rákóczi-szabadságharc levéltára

G 29. GAZDASÁGI IRATOK /V.3./ 1694-1712 /-1728/ Rákóczi Ferenc a szabadságharc kezdetétől fogva fontosnak tartotta, hogy uralkodói rangjához méltó udvart tartson maga körül. A végleges megszervezés 1705 tavaszán, Egerben történt. Az udvar nagyszámú - elsősorban katonai és gazdasági - személyzetnek adott helyet, melyjet az udvari főmarsall és a hopmester /1707-től az Udvari Gazdasági Tanács alelnöke és vezetőié, egy személyben a Rákóczi-uradalmak gazdálkodásának központi kézbentartoja/ irányított. Az udvartartásnak az országos gazdálkodástól és a hadseregellátástól határozottan.el nem váló számadási ügyeit udvari kommisszáriusok ill. alkommisszáriusok vezették, a fejedelem személyes szükségleteinek gondozása jelentős részben a főkomornyik vállaira nehezedett. A Rákóczi szinte kétmillió hold terjedelmű birtokaiból folyó jövedelmek a szabadságharc egyik legfontosabb anyagi bázisát jelentették. 1703-tól kez- . dődően hozzájuk csatlakoztak a felszabaduló területek kincstári birtokai, nemkülönben a császárhű uraktól vagy árulóktól' elkobzott földek. A kincstár uradalmait ugyanis Rákóczi - Szécsenyben kapott felhatalmazása alapján csak kis részükben adományozta el olyanoknak, akik kuruc pártállásuk miatt valamelyik Habsburg-birtokkobzási akció során megkárosodtak; legnagyobb részük a szövetkezett rendek kincstári jövedelmeit gyarapította. Mindezeknek a birtokoknak igazgatása az egyes uradalmi központokból /a prefektusok,ill. provizorok székhelyéről/ történt. A legfelsőbb irányítást Rákóczi tartotta kezében. A családi birtokok ügyével az udvartartás szervei /l707-től az Udvari Gazdasági Tanács/, a fiskálisokéval utóbb a Consilium Oeconomicum foglalkozott. /A legfontosabb Rákóczi-birtoktestek: Munkács, Szentmiklós, Sárospatak, Tokaj, Regéc, Szerencs, Ónod, Borsi, Ecsed, Somlyó, Nagysáros, Makovica és Lednice. Felsőtiszavidéki birtokait a fejedelem 1703 decemberétől a máramarosi sókamara és az ottani harmincadok ügyeivel együtt a "Tiszántúli prefektura",alá rendelte./ ' N Az uradalmak ügyintézését a vezetőik számára kiadott instrukciók ós a fejedelmi udvarból időről-időre Írott utasitó levelek szabták meg; a prefektusok szükség szerint további instrukciókat készítettek az alsóbbrendű tisztek számára. Nekik kellett a meglévő javak és befolyó jövedelmek^számbavételéről gondoskodni, a gazdálkodást és a pénzügyek vitelét ellenőrizni, a hasznokat gyarapítani, a tiszteket szerződtetni, az uradalmi igazságszolgáltatást /az úriszéki bíráskodást/ irányítani. A Rákóczi-uradalmak számadásait az u

dvari Gazdasági Tanácsnál működő számvevőségnek és a kancelláriának küldöttek meg ellenőrzésre. A röviddel a felkelés kezdete után Rákóczi kezére került felvidéki bányák és a velük párhuzamosan működő pénzverőházak feladata volt, hogy az országot a szükséges arany-, ezüst-, de legfőképpen a mind nagyobb mennyiségben nyomott rézpenzzel ellássák. A selmeci főbányagrófságnak ós a mellette működő besztercebányai kamarának /bánya-, kohóüzem- és rezvállalat/ iratai együttes letétként kerültek az Országos Levéltárba. A bánya- és pénzverőüzemek nagy része - leszámítva néhány kiváltságosat,, amilyen a bányavárosi, nagybányai és felsőbányai pénzverő volt - a Consilium Oeconomicum alá tartozott. 1707-től a bányákat a selmeci főbányagróf alá rendelték. Az ország közellátása szempontjából rendkívüli jelentősége volt a sóbányászatnak Is a kitermelt só szállításának, elosztásának. A Máramarosban /Ró-