Sárközi Zoltán, Kiss Gyula, Török Mária: Magyar Általános Kőszénbánya Rt. és vállalatai I. : Repertórium (Levéltári leltárak 40. Budapest, 1967)
/ szerűen foglalkoztak a sz én 'feldolgozásával és eladásával is. A széneladási üzletág alakitotta ki 1926-ban a borsodi bányákat összefoglaló Szénárusitó Rt.-t, és 1934-ben a Tatai Szenes Brikettárusitó Rt.-t. így lettek a MÁK Rt, és vállalatai a szénbányászaton kivül a szénfeldolgozás, a szénértékesités, továbbá a mész- és cementgyártás, végül a villamosítás, sőt egyéb iparágak területén is az ország egyik legjelentékenyebb, hatalmas konszerné. Kétségtelen, hogy a vállalatnak az első világháború utáni nagyarányú kibontakozásába belejátszott az a körülmény, hogy a vállalat bányái egeszében az ország uj határai közt maradtak. Ezért ellentétben pl. az Urikány- Zsilvölgyi Magyar Kőszénbánya Rt.-vei, melynek leglényegesebb szénbányái Erdélyben voltak, hamar regenerálódott s modern, sokoldalú üzleti politikát kezdeményezett. Nem hagyhatjuk azonban figyelmen kivül azt, a változott viszonyokhoz rugalmasan alkalmazkodó vezetést sem, melyet a MÁK Rt.-t irányító üzletemberek képviseltek. Elsősorban Vida Jenő vezérigazgatóra, s munkatársaira /Vizer Vilmos, Rehling Konrád stb./, továbbá azokra az egyénekre gondolunk, akik velük együtt a vállalat pénzügyi irányitását kezében tartó Magyar Általános Hitelbank mögött felsorakoztak. XXX A Magyar Általános Kőszénbánya Rt. és Vállalatai iratanyagának rendezésénél és felállításánál abból a meggondolásból indultunk ki, hogy itt egy többszörösen összetett, de szervesen kialakult fond- komplexussal állunk szemben. Munkánk során igyekeztünk ezt mindvégig szem előtt tartani. Első helyre a MAK Rt. törzsanyagát helyeztük el. Ennek titkársági állaga magában foglalja az érdekeltségi vállalatok beküldött iratait. A borsodi bányákból kitermelt szenet forgalomba hozó Szénárusitó Rt, iratait is itt helyeztük el, hogy igy a kutató az összes értékesítéssel foglalkozó vállalatok anyagát egy helyen találja meg. Ugyancsak ezért került a leányvállalatok és érdekeltségek alkalmazottai számára létrehozott Industria Elismert