Szilágyi Gábor, Török Mária: Ganz és társa Villamossági-, Gép-, Vagon- és Hajógyár Rt. : Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth Magyar Gépgyári Művek Rt. I. : Repertórium (Levéltári leltárak 35. Budapest, 1965)

Ganz és Társa Villamossági-, Gép-, Vagon- és Hajógyár Rt. /Z 419-Z 435/

A Ganz és Társa Villamossági-, Gép-, Vagon- és Hajógyár Rt iratanyaga nagyrészben 1954-ben a Ganz hajógyárból került a volt Központi Gazdasági Levéltár őrizetébe. Ezt követően ki­sebb mennyiségű iratanyagot szállítottak be 1961-ben a Ganz­-Mávag Kőbányai-uti gyárából, valamint a Ganz Villamossági Gyárból, Az iratanyag erősen hiányos. A vállalat működésének el­ső, közel 40 esztendejéről egyáltalán nem maradtak fenn iratok. A nagymérvű iratanyagpusztulást csak részben magyarázza az a körülmény, hogy a Budapest felszabadításáért vivőtt har­cok során a vállalat egyes gyártelepei súlyos sérüléseket szenvedtek. A százéves jubileumának megünneplésére készülő vál­lalat 1942-1943-ban megkezdte a történetének megírásához szük­séges iratanyag szervezett összegyűjtését és már e munka során is többször felmerült a panasz annak hiányosságát illetően. A szerkesztőbizottságnak fontos dokumentumok tömegét kellett a Ganz család tagjaitól és a volt alkalmazottaktól megszereznie. Az igy összegyűjtött iratanyag is elkallódott, ilyen jellegű gyűjteményes anyag nem került elő a rendezés során, A fond rendezése a vállalat szervezeti felépítésének figye­lembevételével történt meg. A kialakított állagoknak megfele­lő osztályok ténylegesen működtek. Az osztályoknak megfelelő állagok egyben fő tárgyi ka­tegóriát is jelentenek. Az egyes állagok iratanyagát a csekély mértékben fellelhető eredeti jelzet alapján odatartozó, vagy jelzet nélküli^ de tárgyban azonos iratok alkotják. Az állagokon belül sor került a nagyobb tárgyi egységek kiala­kítására. E tárgyi egységek kiemelt cimmel és évszámmal van­nak megjelölve, önálló levéltári jelzetük azonban nincsen. Amennyiben a nagyobb tárgyi egységeken belül bel- és külföldi vonatkozású iratanyag is előfordult, megtörtént az ennek meg­felelő szétválasztás is: belföldi iratanyag a személyek vagy cégek abc rendjében, külföldi iratanyag az országok, majd azo­kon belül a személyek vagy cégek abc rendjében elhelyezve.

Next

/
Oldalképek
Tartalom