Bekény István: Polgári kori és tanácsköztársasági központi kormányhatóságok levéltárai : Kiegészítés a repertóriumokhoz : Fond- és állagjegyzék (Levéltári leltárak 27. Budapest, 1964)
Első rész: Kiegészítés a repertóriumokhoz
A hivatal iratai 194-5-ben elégtek, a megmaradt egy drb. irat a Pénzügyminisztérium vegyes iratainak rendezése során került elő. o^ol fm., 1 raktári egység. Iratok 1.:csomó. 1939-1943. Pr. Péter Imre udvarai körorvos igazolási ügyé, /3843. Nyt. szám./ ***** A vegyes &öntöbiróságok mellett működő kormánymeg bízottak hivatala /K.143./ 1921 - 1948 A trianoni békeszerződés 239. cikke által létesített hontőbir&ságok hatáskörébe tartozott a magyar állampolgárok /természetes vagy jogi személyek/ azon kereseteinek elbírálása, amelyeket az utódállamok területén fekvő javaik, jogaik és érdekeik tiltott lefoglalása vagy felszámolása miatt indítottak* A magyar állampolgárok által indított perekben jelentkező gazdasági és politikai érdekek miatt a kormány a perek egységes irányítása céljából 1922-ben felállította a Jogvédő Irodát /7165/1922. ME.sz. rendelet./ A Jogvédő Iroda feladata volt összegyűjteni, rendszeresen feldolgozni és az egyes döntőbíróságok tárgyalásaira előkészíteni azt az anyagot, amelyet az Országos Menekültügyi Hivatal, valamely közhatóság vagy hivatal rendelkezésére bocsátott, vagy amellyel a magánfelek közvetlenül hozzá fordultak. Az előkészített anyagot a Jogvédő Iroda közölte a tegyes döntőbíróságok mellett működő kormánymegbízottakkal, akik a magyar kormány, illetve a peres felek képviseletét a döntőbíróságoknál ellátták.