Bekény István: Polgári kori és tanácsköztársasági központi kormányhatóságok levéltárai : Kiegészítés a repertóriumokhoz : Fond- és állagjegyzék (Levéltári leltárak 27. Budapest, 1964)

Első rész: Kiegészítés a repertóriumokhoz

eleget tettek-e az 16o©/1944* M*E. számú rendeletben megáll pitott vagyonbejelentési kötelezettségüknek? felkutatása a bejelentés alá eső, de be nem jelentett vagyontárgyak­nak; gondoskodás a bejelentés alá eső, valamint az elha­gyott, illetőleg a zsidók őrizetéből, vagy rendelkezésük alól kikerült vagyontárgyak őrzéséről, kezeléséről, és "hasznosításáról"5 értékesítése a zárolt zsidó üzletek áru­készleteinek, berendezési és felszerelési tárgyainak. A kormánybiztosság ügyrendjét a kormánybiztos ál­lapította meg. Elnöki osztályra és lo ügyosztályra tago­lódott. A lefoglalt készletek értékesítésének lebonyolítá­sát /leltározás, becslés, stb,/ bizottságok végezték. A kormánybiztoshoz intézett iratokat - a minisz­tériumi ügyvitelhez hasonlóan ~ osztályok szerint iktatták, majd osztályok, azokon belül alapszámok szerint kezelték* 1945-ben, amikor a hivatal a Dunántúl különböző helyiségei­ben működött, számos iratot nem iktattak, hanem azokat személynevek, vagy helyiségek szerint helyezték el* Elő­fordult, hogy egyes iratokat a Belügyminisztérium IX. osz­tálya iktatta, mivel 1945 február-március hónapokban a hl­vatal azzal szorosan együttműködött. Az itt ismertétett iratokat - kb. 1961-ben - a Pénzügyminisztérium adta át az Országos Levéltárnák* Ez az iratanyag azonban csak egy kis töredéke á kormánybiztosság által létrehozott anyagnak, nagyobb része elkallódott. 2,5o fm», 16 raktári egység. Iratok a./ Elvi ügyek

Next

/
Oldalképek
Tartalom