Tökölyi István: Magyar Államvasutak Igazgatósága (Levéltári leltárak 26. Budapest, 1964)
Az iratoknak megfelelő tárgyi csoportba, illetve tételbe sorolásnál az irattárnak nagy segítségére volt a "Vezényszavak összeállítása az irattár számára" cimü öszszefoglalás, amely a szabályzatnak, mint erről már előbb is emlités történt, egyik mellékleteként jelent meg. Bbben szoros abc betűrendben felsoroltak az Igazgat óság ügykörébe tartozó ügyféléket, s mindegyik mellett feltüntették a megfelelő tétel és irattári alosztály számát is. Amikor az idő folyamán az ügykör bővítése azt szükségessé tette, az uj ügyfélét a már meglévők közé besorolták és uj Irattári számmal jelölték meg. Pl. a hajózással kapcsolatos ügyeknek addig, amig azok az Igazgatóságnál nem fordultak elő, nem volt külön irattári számtuc,de amikor ilyen tárgyú ügyek intézésére is sor került, felvették a jegyzékbe s a 224* sorszámot kapta. Volt, amikor az irattári számok mennyiségét a tárgy ujabb meghatározásával csökkentették. Pl. XII. tétel 102133. irattári sorszámai alatt részletezett ügyféléket egyszerüsités cimén összevonták, a 102 ö irattári szám alattkerültek elhelyezésre a "Belföldi árudíjszabás", a 103. alatt pedig a "Külföldi árudij szabás "valamennyi iratai. Ugyancsak változtak az irattári számok a trianoni békeszerződés következtében végrehajtott átszervezésééi is.. Az Igazgatóság alá tartozott üzletvezetősógek kezül egyesek az elcsatolt területeken maradtak, ezért az azokra vonatkozó iratok kihagyásával az irattári számokat módosították. £1. а XVIII. tételben 188195 irattári számok alatt felvett ügyfélék közül azokat, amelyek a MÍVnák megmaradt vonat kozó iratok kihagyásával az irattári számokat,módosították. Pl. а XVIII. tételben 188195 irattári számok alatt felvett ügyfélék közül azokat, amelyek a MÁVnak megmaradt vonala ira vonatkoztak 225229 uj irattári számok alatt vették nyilvántartásba. Az ismertetett rendszer 1887. január 1-től 1926-ig volt érvényben. Az Igazgatóság akkor elhatározott deeentra-