Szászi András: A Belügyminisztériumi Levéltár 1867–1945 3. : Repertórium (Levéltári leltárak 15. Budapest, 1961)

XXXII. Népjóléti és Munkaügyi Minisztérium /K.166./ /1898/ 1917-1932

sárol. Eszerint a minisztérium ügyeit 1932. június 1-től kezdő­dőle-f öt minisztérium, a Miniszterelnökség, Belügyminisztérium, Pénzügyminisztérium, Kereskedelmi Minisztérium ós a Honvédelmi Minisztérium vette át. A legtöbb ügykört a Belügyminisztérium kap­ta, a többi fontosabb ügykör közül a szociálpolitika a Miniszter­elnökség, az OTBA a P.M., a lakásügy a Kereskedelmi Minisztérium, a hadirokkantak ügye a Honvédelmi Minimztériura hatáskörébe került. Az 5 jogutód az ügykörökkel együtt átvette a vonatkozó népjóléti és Munkaügyi Minisztériumi iratokat és azokat saját irat­tárába őrizte. így a Belügyminisztérium is átvette az ügykörébe u­talt ügyfélék korábbi iratait s ezeknek az iratoknak a háborús e­semények során megcsonkult töredékei kerültek 1950-es évek elején az Országos levéltárba. Az iratanyagot eredetileg kútfő, tétel, alapszámos rend­szerben kezelték, majd az Országos Levéltárban 1959-ben végrehaj­tott rendezés során 12 nagyobb és 37 kisebb tárgyi csoportra osz­tatott, ezen belül az iratok az évek növekvő sorrendjében helyez­kednek el. Terjedelem: 3,00 iratfolyómóter, raktári egységek száma: 20.

Next

/
Oldalképek
Tartalom