Kiss Dezső: Földművelésügyi Minisztériumi Levéltár 1889–1945 I. : Repertórium (Levéltári leltárak 14. Budapest, 1961)

I. Földművelésügyi Minisztérium

kezdve évente többször is átcsoportosították. A gyorsan fejlő­dő gazdasági élet és az államnak a gazdálkodás és a termelés irányításába való fokozódó beavatkozása céljából alkotott tör­vények évről-évre ujabb és ujabb ügyeket, ügyfajtákat soroltak a minisztérium hatáskörébe. Jóformán még be sem fejező'dőtt a minisztérium szervezése, amikor az 1890-es költségvetés máris az átszervezés szükségét vetette fel, 1890. január 1-vel. H az eladásra nem szánt állam­jós*zágok" és a telepítések ügyei a Pénzügyminisztérium ügykö­réből a Földmüvelésügyi Minisztérium ügykörébe kerültek, mig az eladásra kerülő állami birtokok kezelése továbbra is a Pénz­ügyminisztérium ügyköreben'maradt, Ugyancsak I89Ö január 1­vel a bányafelügyeleti ügyeket, - a bányakapitányságokat - a Földművelésügyi Minisztérium Ügyköréből a Pénzügyminisztérium ügykörébe helyezték át. A 13..Ügyosztály, amelyhez eddig a bá­nyászati ügyek tartoztak, ettől kezdve az állami mezőgazdasá­gi birtokok, a kincstári fürdők, és a telepitvények ügyeit in­tézte. k következő években alkotott törvények közül az 1890.évi I. t.c, /a közutakról és a vámokról/ - az 1895. évi V. t.c, /a telepítésről/, különösen pedig a mezőrendőrségröl szóló 1894, évi XII. t.c,. amely a mezőgazdasági igazgatás számos kérdését /földmüvelés, állattenyésztés, birtokhatárok meg^e- . lölése, mezei közös dülőutak, közlegelok, fatenyésztés, kár­tékony állátok és növények elleni védekezés, szőlőtermelés, mezei rendőrség stb./ szabályozta, - az 1895. évi VIII. t.c, amely az 1895* évi november 20. és 30«a közötti állapot fi­gyelembevételével az ország területén a mezőgazdasági adatok összeírását rendelte el, - az 1895. évi XLVI. t.c. /a mező­gazdasági termények, termékek és cikkek hamisításának tilal­mazásárol/, - az 1895. évi XIVTI. t,c. a szarvasmárhatenyész­tés emeléséről/. - az 1896. évi V. t.c. /a filoxera által ki­pusztított s.zőlók felújításáról/, - az 1898. évi II. t.c. /a munkaadók és-mezőgazdasági munkások közötti jogviszony szabá­lyozásáról/, 'az 1898. évi XXIII. t.c. /a gazdásági ós ipari hitelszövetkezetekről/, az 1900. évi XVII. t.c. /az állat­egészségügyi közszolgálatról/, az 1908, évi XLIII, t.c. /a legelőszerzés állami támogatásáról/, az 1908. évi XLVII. t.c. /a borhamisításnak és a hamisított bor forgalombahozatalának tilalmazásáról/, az 1912, évi VIII. t.c. /a Munkás- és Cseléd­pénztárról/, az 1912. évi XXIII. t.c, /a gazdasági'felügyelő- • ségekrŐl/, az 1913. évi X. t.c. /az osztatlan közös legelők­ről/, az 1913. évi XVIII. t.c. /a vízjogról/ és más törvények a megoldandó feladatok egész sorát hárították a minisztérium­ra. A minisztérium által int|zett ügyek száma 1913-ban két­szerese volt az 189.0. évinek. Az ügyek számának növekedése következtében az osztályok ügykörét megosztották, az ügykört átcsoportosították, az uj ügykörök ellátására pedig uj osztá-. lyokat szerveztek. így pl. megszervezték az Önálló szakokta­tási, mezőrendőri, telepítési, szőlőfelujitási,'közgazdasági, + 1899-ben valamennyi állami birtok kezelését átadták a Föld­müvei ésügyi Minisztériumnak. f Az elintézett ügyek, száma 1890-ben 8O757, 19.13-bán 14-9995 volt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom