Ila Bálint: Filmtár (Levéltári alapleltárak I. Országos Levéltár 9. Budapest, 1954)

3* Az iratokat minden időrend nélkül jegyzékeitek és mutatták be, igy történt felvételezésük is. A filmezés előtt azonban a bemutatási rendben 1— f 1.. kezdődő sorszámokkal láttattak el. , 4» Külön segédkönyv nincs, a filmlajstromban azonban fel van tüntetve az egyes iratok kelte* A tartalmat illetően felvilágosítás nyerhető a te­kercs első két felvételén lévő iratjegyzékből, mely rövid regesztát is kö­zül, vagy pedig az egyes darabokkal együtt felvett igen bő regesztákbóU. Jelzetként az állag megjelölése mellett elég megadni az iratnak a filmezés előtt nyert sorszámát. KECSEMÉTI ÁLLAMI LEVÉLTÁR Kecskemét város levéltára Lásd a 143. tételt. EECSK&áTI ÁLLAMI LEVÉLTÁR Kiskunhalas, táros levéltára Lásd a 159. tételt. 149 7 KEGYES TANITáREND KÖZPONTI IEVÉLTÁRA a/ Elenchus archivi provinciáé Hungáriáé scholarum piarum 1604 - 1937 Budapest 603•doboz 1. Az elenchus felöleli a levéltár egész anyagát. Készítették 1808-ban, később 1870-ben s az azt követő években, majd 1920 körül, végül "utoljára 1937-ben kiegészítették az újonnan felgyülemlett iratokkal. 2. 1 kötet, 350 felvétel. 3. A kötet elején tartalommutató* tájékoztat a levéltári anyagról, illetve an­nak címszavairól, címszavak szerinti csoportosításáról. Három rovata van* 1. az anyag levéltári helye, 2. az anyag címe /tárgyi* csoport ja megnevezé­se/ és 3* utalás az elenchus lapjára, ahol az iratok részletezése találhatói Az elenchusban szereplő iratok rendje a tárgyi csoportosítás, ezen belül sorszámozott csomók és a csomókon belül sorszámozott iratok. 4» Használatának módjas a-kötet elején lévő tárgyi mutatóból megállapitha?tó a keresett tárgyi csoport és az elenchus ama oldala, amely az iratok részle­tes felsorolását tartalmazza. 5. Megjegyzendő, hogy a levéltárból filmre vett összes iratok csak globálisan, egy teteiben *vannak az elenchusba bevezetve, emélfogva a filmen meglévő iratok részletes tanulmányozásához ez a lajstromkönyv nem használható.

Next

/
Oldalképek
Tartalom