Paulinyi Oszkár: A Helytartótanács levéltára (Levéltári alapleltárak I. Országos Levéltár 8. Budapest, 1954)

A tanács érdemi elbírálása és az érdemi döntés értelmé­ben kiadásra kerülő kiadmányok megfogalmazása után az ügyiratok a kiadóhivatalhoz kerültek. Ettől az időpont­tól fogva az iratokat a kiadóhivatal őrizte és kezelte, mégpedig nemcsak a kiadmányok letisztázásáig és postázá­sáig, hanem egészen a naptári év végéig. Csak az év le­jártával kerültek át az iratok az irattárba /registratu­ra/. A "Manuále" ezt az átmeneti kezelést volt hivatva megkonnyiteni s azt a tárolási rendszert tükrözi, amely szerint az iratok a kiadóhivatalnál tároltattak. A ki­adóhivatali lajstromkönyv, akárcsak irattári párja, a "Protocollum generálé", az iratokat ügydarabonként /ügy­testenként/ lajstromozza, amennyiben az egy-egy konkrét ügyre vonatkozó irat váltásnál: minden darabja együttesen egy.tételben van számbcvéve* Rendszere, azaz a tételek csoportosítása és jelzetezése, de az iratok számbavéte­lének tételenként ismétlődő schémája is az évek folyamán ismételten módosult. Mindkettő változásait a következő párhuzamos összeállítás szemlélteti. Év, évkor Tételek csoportos.!- A lajstromozásschémája tasa, aelzetezese T ^! 1753 Az éven belül nyil- Külön rovatban adja az van a kiadóhivatal- ügy tárgyi megjelölését ; ba érkezés időrend- /specificatio materia­jében az egész éven rum/, azután alaki jel­végigfutó sorszám- legük szerint elkülönit­mal, u t n c "Fasoicu- ve az ügydarabnak egyes * lus"-számmal és egy iratait veszi számba na­másik, laponként pi keltük feltüntetésé­it, jr a kezdődő sor- vei. Az alaki csoportok számmal számozva. - mindegyik külön ro­Utóbbi számnak any- vatban vezetve - a kö­nyiban van gyakor- vetkezők: "mandata et lati jelentősége, resolutiones"» királyi mert a lajstrom be • rendeletek; "informatio­türendos mutatója nes et instantiae"=alá­kezdetben a lajst- rendelt hatóságok.jelen­rom lapszámaira és tései /illetőleg társha­e laponként! sorszá- tóságok átiratai/ és ma-, mozásra titax. gánfelok kérvényei; "re­lationes"-kebelbéli bi­zottságok vagy előadók véleményes jelentései; "repró esentationes'V a .helytartótanács által tett felségfelterjesz­tések. SJS utolsó rovat után következő külön rovatba jegyezték fel, hog:/ az egyes felter­j e 3 zté s éjen e érke zett-e válasz-leirat; a be - " jegyzés :fcrmájas "re-

Next

/
Oldalképek
Tartalom