Sashegyi Oszkár: Abszolutizmuskori levéltárak (Levéltári alapleltárak I. Országos Levéltár 5. Budapest, 1952)

közigazgatásban elhelyezkedni kivánó kiszolgált katonák minősitvényi táblázatai/, 1 kötet. 3«> a/ Egykorú, b/ kendezett. c/ Az ülésjegyzőkönyvek és a 2* b/ alatti feljegyzések ülések szerint haladnak, időrendben. Az iratok évenként,újra­kezdődő iktatószámok növekvő rendjében követik egymást. A mellékletek ugyancsak évek ós iktatószámok szerint van­nak rendezve. Ugyanezt a rendet követik az országgyűlési irományok s a feliratok, és törvénycikkek is. Ezek - éppúgy, mint a mellékletek - az irattárból kiemelve, külön ac?r#sa- • tokba gyűjtettek* A mellékletek esetében a vonatkozó ügyira­tokra rávezették, hogy a mellékletek "külön helyen'* vannak. Az országgyűlési iratoknál a palliumok.eredeti helyükön maradtak* ezekre ráírták % "országgyűlési irományok" s beléjük őrjegyet helyeztek, ugyanezzel a felirással* 4* a/ Az ülésjegyzőkönyvek csupán rövid feljegyzéseket tartal­maznak: 1861. febr« 4-ig csak a jelenlévők és a jelen nem lévő tanácsosok névsorát, az 1861. febr. 21-i üléstől kezdve ehhez járul még az előadott tárgyak iktatószámainak felsorolása, márc. 15-től pedig előadók szerinti külön jegyzékek az előadandó ügydarabokról, melyek az iktatószám mellett a tárgykivonatot is közlik, valamint utólag beje­gyezve, az elintézés módját. 1861 szept. 3-tól ezek a jegyzékek ismét elmaradnak és csak az iktatószámok mellé kerül az elintézés módja. Néhány esetben az elintézés mód­ján /formáján/ kivül az ügy tárgyalásának menete is fel van tüntetve, az ügy tartalmi elintézésévei, tehát az előadó inditványa, az esetleges elleninditványok és a határozat. A 2. b/ alatti feljegyzések az ülésjegyzőkönyvekhez hason­lóan az üléseken megjelentek névsorát tartalmazzák, azon­kívül az előadott tárgyak iktatószámait, tárgykivonatát, az előadó inditványát és a szavazás eredményét. A mutató­könyv egy-egy éven belül egyetlen, szoros betűrendben köz­li a személy-, hely- és tárgyneveket, rövid tárgykivonat­tal, s az iktatószámra utal* Latin és német címszavakat is tartalmaz, ezeknél utal a megfelelő magyarnyelvű cimszó­ra« A kötetek elején az elintézetlen iratok lajstromát helyezték el, ez esetenként megjelöli, ha az iratot az elnöki irodába tették át, vagy, a kancellária feloszla­tásakor elintézetlenül maradt iratoknál, a magyar minisz­táriamnak adták át. A 2. i/ alatti segédkönyv azon iratokra vonatkozó bejegy­zéseket tartalmaz, mezeket az uralkodóhoz terjesztettek fel. Minden felterjesztésnél közli a vonatkozó legfelsőbb határozat kancelláriai iktatószámát is. A 2. j/ alatti segédkönyv a legfelsőbb helyről leérkezett, az uralkodó kézjegyével ellátott folyamodványokról ké­szült. Ügyosztályonként haladj egy-egy ügyosztályon belül a beérkezés sorrendjében közli a folyamodó nevét, a fo­lyamodvány tárgyát, keltét, kabineti számát, kancelláriai számát s utal a vonatkozó kancelláriai felterjesztés és legfelsőbb határozat kancelláriai iktatószámaira•

Next

/
Oldalképek
Tartalom