Králik István: Laboratóriumi és fizikai alapismeretek (Irat- és könyvkonzervátor tanfolyam jegyzetei 3. Budapest, 1960)

VII. Fizikai fénytan

2W1960, vált nagyon finom eloszlású ezüst okozza a fotopapiron a feke­tedést, A különböző sugár/i ás oknak fényképészeti hatásaival és az alkalmazott vegyszerekkel külön tudományág, a fotokémia foglalko­zik, A fé ny mérés /Fotometria/, Az eddig elmondottak, de külöhö­sen a fotokémiai munkák elengedhetetlenné tették, hogy a fény mennyiségével, erősségével, a fény által okozott megvil ágit ássál kapcsolatos definíciókkal és számszerű meghatározásukkal is fog­lalkozzunk,, Ezért vizsgálat tárgyává kell tennünk ilyen szempont­ból a fényforrásokat és a fényforrások által kisugárzott energia­mennyiségeket^ A poíitszerü fényforrásból kisugárzott energia homogén, azaz fizikailag egynemű közegben minden irányban egyenletesen terjed £ova és egyre nagyobb sugara gömbfelületen oszlik meg. Ezt a szem­léletet eleinte nehéz volt elfogadtatni, mert kezdetben azt hitték hogy a fénynek semmi időre nincsen szüksége egy adott távolság befutásához. Sokéig azt hitték, hogy a fényjelenség a fényforrás­ból kiindulja a tér minden részében egy időben, pillanatszerüen lép fel, Ez a szemlélet csak akkor változott meg, amikor megcáfol­hatatlan fizikai kísérletekkel és később" műszeres mérésekkel iga­zolták, hogy a fény terjedéséhez is időre van szüksége Ma már tud juk, hogy ez a terjedési sebesség 300000 km másodpercenként. Ennélfogva a pontszerű fényforrásból egy idő után r távol­ságba eljutott fény gömbfelületen oszlik meg a A fehér felületre merülegesen jutó energia a oogvilágitáfl /i/ erőssége fordítva ará­nyos a t áve 3 ság ] i í gy z e té v e 1; ' • ~± r^ ahol i jelenti a megvilágítás erősségét,. E a fényforrásból kisu­jj gárzett energiát, 4 rf:% a n .gvilágitott felületet, mivel a fény gömbfelületre jutott el, a nevezőben a gömb felszíne szerepel, így a megvilágítás erőssége végareaméoyben a felületegységre jutó fény

Next

/
Oldalképek
Tartalom