Králik István: Laboratóriumi és fizikai alapismeretek (Irat- és könyvkonzervátor tanfolyam jegyzetei 3. Budapest, 1960)

V. Légnemű testek - VI. Fénytan

» A tükör elé állított tárgynak visszaverődés után keletkezett képe tehát kísérleti utoa, de géoflratriai szerkesztéssel előre is mégha 'járnzha tó 0 A keletkezeit kép a tárgy helyétől és a tükörtől függően nagyitett vagy kicsiny ítéli lehet. Számításra, - a leve­zetések elhagyása mellett, - az alábbi képletek alkalmasak: 1 - 5 'ír* k ' * ~ L 7 1 ~ F +Hc ahol f M fókusz távolság t - tárgy • * k á kép 0 = nagyítás mért éke : . A domború tükröknél, mivel valódi gyújtóponttal nem rendel­keznek, a fókusztávolságot negatív előjellel kell figyelembe venni. A képszerkesztés az elmondottak alapján a következő módon történii: /9, ábra,/ A homorú tükör előtt álló tárgyat /t/ jel­képezze rajiban .egy nyil„ A- tárgy egyik végéből /A/ bocsájtsunk két oiyan -sugarat a tükör., r. f me.lyéknek útjait a visszaverődés után ismerjük,-A rajzon az l-es és .3-as tipusu sugarakat választóttuk f Ezek visszaverődés utáni metszéspontja adja A képét /A f /. íviivel a tükör elé állított tárgy az optikai tengelyhez szimmetrikusan fek­szik, másik végének képe /B/ szerkesztés nélkül a tengelyhez szimm 0 rikusan megrajzolható /3 ? /, * A férryjb'rés./'Átlátszó optikai testek vizsgálatakor nemcsak a fény visszaver ődésé-t, hanem törését is figyelembe kell venni, AZ uj közeg határán ugyanis a fénynek egy része visszaverődik, egy másik része azonban az uj közegbe behatol. Az uj közegbe jutott fény általában nem tartja meg eredati irányát, hanem attól eltér* Ez az irányváltozás a fénytörés., A fénytörés két legfontosabb tör­vénye a következő: e./ A beeső és megtört sugár, továbbá a beesési meről.eges egy sikban fekszenek,.

Next

/
Oldalképek
Tartalom