Székely Vera: A központi államigazgatás tisztségviselői a dualizmus korában 3. rész : Magyar Királyi Pénzügyminisztérium (Forrástudományi segédletek 1. Budapest, 1985)
BEVEZETÉS
BEVEZETÉS A Központi államigazgatás tisztségviselői a dualizmus korában c. kiadványsorozat harmadik része az egyik legnagyobb és legjelentősebb hivatal, a M. kir. Pénzügyminisztérium tiszti cím- és névtárát tartalmazza a sorozat első és második részével azonos formában. E Bevezetésben ezért csak a pénzügyigazgatás sajátosságaival foglalkozunk, mivel mindazt, ami a korabeli államapparátus tisztviselőire általánosan érvényes, már az első rész Előszavában elmondottuk. A pénzügyigazgatás legfelsőbb szerve (a közös Pénzügyminisztérium nem tartozik munkánk tárgykörébe) számszerűen is a legnagyobb apparátusok egyikével rendelkezik a minisztériumok sorában, tisztségviselőinek, szaktisztviselőinek, számvevőségének és kezelőszemélyzetének létszáma meghaladja a Honvédelmi- és a Belügyminisztérium már megjelent névtárai alapján megállapítható azonos beosztású tisztviselőinek számát, nem szólva a Miniszterelnökség és a kabinet jellegű Király személye körüli minisztérium hivatalnoki karáról. A szakminisztériumok közül csupán a Közmunka- és Közlekedésügyi minisztérium közelíti meg nagyságrendben a Pénzügyminisztérium személyi állományát. A pénzügyek és az államháztartás problémái, valamint a legfelső pénzügyigazgatás szerteágazó szervezete és funkciói nem a kiegyezés Pénzügyminisztériumával jelentek meg az állami életben. Visszanyúltak a minisztérium elődjéhez, a Magyar Kamarához, amely több mint háromszáz esztendőn át tartotta kézben az ország pénzügyeinek irányítását, mindenkor — ha nem is mindig sikerrel —elhárítani igyekezvén a bécsi Udvari Kamara befolyásának kiterjesztését célzó próbálkozásokat. 1848-ban a Kamara is, miként a többi dicasteriális hivatal megszűnt, s rövid időre helyébe lépett az első felelős, magyar Pénzügyminisztérium, amelynek kizárólagos hatáskörébe került az országos pénzügy kezelése. (1848:III.tc.) A szabadságharc leverése után 1849-ben az országban véglegesen berendezkedni szándékozó abszolút kormányzat teljes egészében a bécsi cs.kir. Pénzügyminisztériumnak rendelte alá a minden önállóságától megfosztott magyar országos pénzügyet. Bécs négy, majd közvetlenül a kiegyezés előtt három országos pénzügyigazgatóságot szervezett a magyarországi pénzügyi kormányzat feladatainak ellátására. A Magyar Kamara története itt véget ért; az 1867-es Pénzügyminisztériumhoz közvetlen kapcsolat már nem fűzhette, mert a Kamarát ellentétben a Kancelláriával és a Helytartótanáccsal a Provizórium idején sem állították vissza. Csaknem húsz év kiesése után kontinuitásról alig lehet beszélni a két szerv között, mégis kirajzolódik egynémely olyan vonás és személyi szál, amely összekötötte a két korszak legfőbb pénzügyi hatóságát. S itt nemcsak a szoros értelemben vett pénzügyigazgatás ellátásával és az államvagyon kezelésével kapcsolatos feladatok azonos voltára gondolunk, jóllehet ez a kiindulópontja egy olyan viszgálódásnak, amely éppen a hivatalszervezetekben is a hasonlóságok kimutatására irányulhatna. Nemkevésbé lényeges közös vonás azonban a bürokráciának az a túlméretezett és túlbonyolított, a lakosság körében meglehetősen népszerűtlen volta, amelyet mind a két hivatalnál (jóformán azonos indítékok figyelembevételével) állandóan leépíteni kívántak: jóformán azonos eredménytelenséggel. A pénzügyigazgatás körébe tartozó, de nemcsak pénzügyi ismereteket kívánó, központi szolgálattételre berendelt szaktisztviselők központi stásuba vételének kérdéséről (amely majd mindig nem kívánatos létszámemeléshez vezetett) már Fallenbüchl Zoltán is beszél a Magyar Kamara tisztviselői II. Józseftől a polgári forradalomig, 1780—1848. c. tanulmányában 1 , s találkozunk ezzel a problémával akkor is, ha a Pénzügyminisztérium tisztviselői karát szabályosan ismétlődő időszakokban elemzés alá vesszük. A Pénzügyminisztériumban emellett a kiegyezés előtti, törvénytelennek tekintett évek tisztviselőinek további szolgálata vagy nyugdíjazása is ebbe a problémakörbe tartozott. A helyzet majdnem azonos a 18. század végivel: a szakismeretek szükségessége és a létszám csökkentése itt is ellentétes igényként állnak egymással szemben. S ugyancsak ellentétben állottak egymással a költségvetés csökkentésére irányuló törekvések és a szolgálatból elbocsájtott volt pénzügyi tisztviselők nyugdíjazásának az államháztartást terhelő anyagi következményei. Ebben a meglehetősen bonyolult helyzetben mindenekelőtt a pénzügyigazgatás zavartalan menetéről kellett gondoskodni. Élihez azonban múlhatatlanul szükség volt az előző évtizedek (kismértékben a Magyar Kamara, majd Levéltári Közlemények 43. évfolyam 1972.
