Dr. Tallós György: Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 9. Budapest, 1989)
II. A pengőinfláció időszakából
Bejelenti, hogy tudomása van arról, hogy a 100%-os bér- és fizetésemelés kérdését az ügyiratnak a miniszterek közti körözése útján kívánják elhatároztatni, és ezen az ügyiraton állítólag az a megjegyzés szerepel, hogy a Nemzeti Bankkal a kérdés letárgyaltatott, pedig a Nemzeti Bank ebben a kérdésben semmiféle tárgyalást nem folytatott. Büchler alelnök: úgy gondolja, hogy ebben a kérdésben kénytelen szót emelni. Furcsának találja, hogy akkor, amidőn az egyik oldalon az infláció ellen szónokolnak és sajtóközleményekben a Kárász-Walder-Szász triót teszik felelőssé, ugyanakkor ugyanezt a triót a fizetésemeléssel kapcsolatban meg sem kérdezik. Nem kérdezik meg tőlük, hogy a 100%-os béremelésnek milyen hatása lesz a közgazdasági életre. Ezért azt hiszi, nagyon helyes volna, ha a politikai vonal kikapcsolásával, tisztán közgazdasági síkon a pénzügyminiszter és a Nemzeti Bank elnöke eljárnának illetékes helyen és szót emelnének az ilyen elintézés ellen. Lehetetlen megoldás, hogy a Szakszervezeti Tanács elhatározza a 100%-os fizetésemelést és leadja a lapoknak. Közben miniszterek és az illetékes pénzügyi körök úgy nyilatkoznak, hogy a fizetésemelésről senki sem tud semmit. Természetesen a gazdasági élet azonnal átáll a 100%-os emelésre. Ugyanakkor tehát, amidőn az infláció ellen hangoztatnak vádakat, a másik oldalon egyenesen inflációt csinálnak. Egyébként is kívánatos, hogy a fizetésemelések a jövőben indexszámok alapján történjenek. Akár indokolt, akár indokolatlan azonban a bér- és fizetésemelés, az ilyen lebonyolítás, amilyet a Szakszervezeti Tanács csinált, megengedhetetlen; megengedhetetlen nevezetesen az, hogy a pénzügyminiszter, az iparügyi miniszter ás a Nemzeti Bank elnöke az emelésekről semmit se tudjanak, mert így tisztán katasztrófa felé megyünk és ezért nem tudja ki vállalja a felelősséget. A maga részéről illetékes helyen kifejezésre fogja juttatni, hogy ilyen körülmények között a felelősséget nem tudja vállalni. Beke alelnök véleménye szerint alapvető tévedés az a felfogás, mintha az inflációt a fizetés- és béremelések idéznék elő. A helyzet éppen megfordítva áll. Senki sem örül a fizetésemelésnek, de viszont az inflációt azzal, hogy a fizetéseket nem emeljük, megállítani, vagy lassítani nem lehet. Az infláció meglassításának vagy megállításának két módja van: a takarékosság és a termelés fokozása. Minden más intézkedés csak ezekhez simulhat és ezeknek a kiegészítését jelenti. Nem tisztviselőről, hanem alkalmazottról beszél, beleértve a munkást és a bankelnököt egyformán. A takarékosságnak ezen a vonalon csak addig lehet menni, hogy az alkalmazottak nagy tömege számára a megélhetés biztosítva legyen, mert máskülönben más utakon lesz a munkás kénytelen megélhetését megszerezni. Tartsunk kevés számú tisztviselőt, de annak megfelelő fizetést kell adni; a többit ipari munkásként kell foglalkoztatni, de a tisztviselőként foglalkoztatottaknak olyan fizetést kell adni, amiből megélnek. Walder igazgató véleménye szerint a takarékosság vagy a tisztviselők létszámának apasztása a mai helyzetben az infláció kérdését nem oldja meg. Az infláció kérdése az államháztartás ki nem egyensúlyozott voltából eredt, amelynek gerincét a jóvátétel képezi. Ebben van a helyzet kulcsa. Beke alelnök: A jóvátétel kérdését éppen a Kommunista Párt vetette fel és
