Dr. Tallós György: Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 9. Budapest, 1989)

VI. A pénzgazdálkodás átszervezése a nagybankok és a nagyipar államosítása után

A MAGYAR NEMZETI BANK ALAPSZABÁLYAI EGYES RENDELKEZÉSEINEK HATÁLYON KÍVÜL HELYEZÉSE TÁRGYÁBAN A NÉPKÖZTÁRSASÁG ELNÖKI TANÁCSA ÁLTAL KIADOTT 1949. ÉVI 1. SZÁMÚ TÖRVÉNYEREJŰ RENDELET VÉGREHAJTÁSÁRÓL (Közigazgatási rendszám: 6.090.) 1. §. A Magyar Nemzeti Bank (az alábbiakban: Bank) főtanácsának és végre­hajtóbizottságának ügyköre az üzletvezetőségre száll át; az üzletvezetőség ebben az ügykörben hozott határozatának érvényességéhez, a pénzügyminisz­ter képviselőjének - az alapszabályok 49. cikkében említett határozat érvé­nyességéhez pedig a Minisztertanácsnak is - a hozzájárulása szükséges. 2. §• (1) A Bank elnökének feladatköre a pénzügyminiszter képviselőjére száll át. (2) A Bank közgyűlésén a pénzügyminiszter vagy képviselője elnököl. 3. §• A Bank cégének jegyzéséhez három aláírás szükséges; ezek közül az elsőt a pénzügyminiszter képviselője, a másodikat a vezérigazgató, a harmadikat az üzletvezetőség egy másik tagja adja. A vezérigazgató akadályoztatása ese­tén a második és harmadik aláírást az üzletvezetőség két tagja adja. 4. §. (1) A Bank vezérigazgatóját a pénzügyminiszter előterjesztésére a Minisz­tertanács, a vezérigazgató-helyettest, valamint az üzletvezetőség többi tagját a pénzügyminiszter képviselőjének előterjesztésére a pénzügyminiszter nevezi ki és menti fel. (2) A titoktartás kötelessége alól a felmentést a vezérigazgatónak és az üzletvezetőség többi tagjának a pénzügyminiszter, a Bank többi alkalmazott­jának pedig a vezérigazgató adja. 5 § A Hitelvéleményező Tanács feladatát további intézkedésig a pénzügymi­niszter kiküldöttéből, mint elnökből, valamint a szakminiszterek, az Országos Tervhivatal, a Magyar Nemzeti Bank és az Állami Ellenőrzési Központ egy­egy kiküldöttéből, mint tagokból álló bizottság látja el. A bizottság a Hitel­véleményező Tanács működésére vonatkozóan megállapított szabályok szerint működik; szavazati joggal bíró tagjai az elnökön kívül az Országos Terv­hivatal és a Magyar Nemzeti Bank kiküldötte. Egykorú hiteles másodlat. Kossá István s. k. pénzügyminiszter Magyar Közlöny, 200. sz., 1653. o., 1949. szept. 25.

Next

/
Oldalképek
Tartalom