Dr. Tallós György: Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 9. Budapest, 1989)
I. Újraindul a gazdasági élet
dájára. Az üzemi bizottságok példája már csak azért sem helytálló, mert az üzemi bizottságok az illető intézmény tisztviselői, illetve munkáslétszámából alakulnak az ötös Bizottságon kívül álló személyekből. Megállapítja a 3 tag, hogy az ellenőrzés és a felügyelet azt jelentené, hogy meg nem tett intézkedéseket iniciálni, megtett téves intézkedéseket reparálni nem lehet, következésképpen a kezdeményezésnek is változatlanul a bizottság hatáskörében kell maradnia, annyival is inkább, mert az adminisztratív vezetés egyelőre még igazolás nélkül működik. A dr. Pfeiffer bizottsági tag által említett felettes fórumok utasításának bekérése egyértelmű volna a fórumok széttagoltsága és sokfélesége mellett, az ügyek teljes megbénulásával. Dr. Pfeiffer bizottsági tagnak az az álláspontja, hogy az utóbbiak a kérdés lényegét nem ölelik fel, nevezetesen a korábbi gyakorlat a PK-nál az volt, hogy az ellenőrzés és a felügyelet az igazgatóság részéről az intézmény vezetőségének csak akkor tette lehetővé a konkrét intézkedést, ha előzetesen azt a bizottsággal közölte és a szándékolt gesztiét a bizottság javasolta. A pénzügyi kormányzat teljes megállapítására vonatkozó célzás azért volt szükséges, hogy demonstráltassék az ország pénzügyi hatóságának funkcionálása, viszont változatlanul fenntartja azt az álláspontját, hogy a Nemzeti Bizottsághoz forduljunk hatáskörünk félreértés nélkül való megállapítása miatt. A bizottság előbb említett 3 tagja ezek után azon az állásponton van, hogy amennyiben konkrét kérdésekben ezen elvi kérdésekből folyólag véleményeltérés merülne fel, azt szavazással fogják eldönteni és szótöbbség és határozat alapján dönteni. Dr. Pfeiffer mindezeket azért tartja jelenleg is kérdésesnek, mert tudomása szerint az ügyvezetésbe a bizottság még nem avatkozott bele és Oltványi Imrével törtónt legutóbbi megbeszélés alkalmával abban állapodtunk meg, hogy szombatonként összeülünk vele, a szükséges megbeszéléseket lefolytatjuk és a következő hétre a munkaprogramot vele letárgyaljuk. A bizottság 3 tagja megállapítja, hogy emlékezetük szerint csak hetenként nyújtandó információról és nem utasítás bekéréséről volt szó. Markovits Jenő bizottsági tag megállapítja, hogy dr. Pfeiffer Zoltán bizottsági tag eddig kizárólag csak hatáskörmegállapítással foglalkozott, a tényleges ügymenettel lényegileg nem. Dr. Pfeiffer kijelenti, hogy azért nem folyt bele az ügyvitelbe, mert mindenkor azt a tendenciát észlelte, hogy a bizottság hatáskörmegállapítás hiányában az ügyvezetést is teendőinek tekinti és ezért tartotta magát távol a bizottság munkájától és a továbbiakban is csak az elvi kérdések tisztázására kíván szorítkozni; abban az esetben, ha a hatáskört akár a Nemzeti Bizottság, akár valamelyik más fungáló pénzügyi hatóság megállapítja, a bizottság munkájában természetesen részt vesz. aláírások: Heves Ferenc Markovits Jenő Dr. Pfeiííer Zoltán Dr. Faragó László Egykorú aláírt másodlat. - Pl. 274/f/12/88. ö. e. 7-8. 1. i2 (Sic!)