Dr. Tallós György: Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 9. Budapest, 1989)
VI. A pénzgazdálkodás átszervezése a nagybankok és a nagyipar államosítása után
szaktárcáktól vagy az iparigazgatóságoktól összesítő kimutatásokat. A pénzügyi irányításnak a szaktárcákhoz való széttolása egyidejűleg szükségszerűen azt is magával hozná, hogy meg kellene szüntetni azt az eljárást is, hogy a pénzgazdálkodási kereteket a pénzügyminiszter hagyja jóvá, másrészről pedig a pénzgazdálkodási keretek módosítása is automatikusan a szaktárcákhoz kerülne. Az ilyen rendszerben szükségszerűen módosítandó lenne az ÜPB bizottsági rendszer is, amelyet személy szerint a GF főtitkárának képviselője irányít ugyan, de lényegében a munkát az V. főosztály felelős előadói készítik elő és végzik el. Bár az új rendszer az osztály számára kevesebb munkát jelentene a rendszer bevezetését követő 3 vagy 6 hónapon belül (mert az első két évnegyedben az átállítás legalább annyi munkát jelentene, mint az eddigi rendszer), az osztály felelős előadóinak többsége felelőssége tudatában ezt a rendszert az adott helyzetben nem tartaná helyesnek. Kétségtelen szükség van arra, hogy egyrészről az V. főosztály munkamenynyisége csökkentessék és ezért magunk is kerestünk módot arra, miként lehetne bizonyos szektorokban összevontan foglalkozni a vállalatokkal. Megítélésünk szerint abba a vállalati kategóriába, amelyekkel a pénzügyminisztérium csak összevontan foglalkozik, elsősorban a kisebb méretű, főként községi vállalatok tartoznának (kéményseprő ipar, temetkezési községi vállalatok, gyógyszertárak stb.), valamint az olyan vállalati konstrukció, mint pl. a gazdasági vasutak nemzeti vállalatok, amelyeknél maga a pénzügyi előirányzat lényegében nem alulról indul el, hanem azt a KM-ben készítik; végül ugyanebbe a kategóriába tartoznának azok a vállalatok, amelyek szinte automatikus bevételi és kiadási tételekkel dolgoznak (elsősorban a Lakótelep NV és a KIK konstrukció). 2. A másik álláspont szerint, amelyet Kossá miniszter úr is helyesnek tart, fokozatosan rá kell térni az összevont kezelésre az előbb említett kis vállalati kategóriákon túlmenően azoknál a szakmáknál is, ahol már az ipari központok és az ipari igazgatóságok normálisan működnek. Ez a helyzet elsősorban a volt Ip. M. vállalatainál áll fenn. Ennek megfelelően összevont kezelés kiterjesztendő lenne a negyedik negyedben kísérletképpen a papír- és nyomdaipari igazgatóság, valamint a mész, cement- és üvegipari igazgatóság alá tartozó vállalatokra is (egy nehézipari, egy könnyűipari). Kökény tanácsos úrral folytatott tárgyaláson tisztázódott az a körülmény, hogy ugyanazkkal a nehézségekkel, amelyekkel pénzügyi vonalon a PM V. főosztálya küzd, lényegében a szakminisztériumok is nehezen tudnak megbirkózni. Előkészítés alatt áll elsősorban a nehézipari minisztériumban olyan konstrukció, hogy az összes tervek, tehát úgy a termelési, mint a pénzügyi tervek felülbírálása szempontjából osztassanak a vállalatok két kategóriába. A nagyobb vállalatoknál megmaradna a jelenlegi rendszer, a kisebb vállalatoknál az ipari központok látnák el a vállalatok felé lényegében ugyanazokat a feladatokat, amelyeket ez idő szerint a Tervhivatal, a szakminisztérium és a pénzügyminisztérium lát el (természetesen fenntartva a globális adatokra e minisztérium hatáskörét). Ez a rendszer természetesen nem érvényesülne ott, ahol a régebbi kis magán vállalatok körzeti nemzeti vállalatokba olvadtak bele és ma az államosított szektorban lényegében fiók üzemként működnek. Ezt a
