Dr. Tallós György: Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 9. Budapest, 1989)

V.A nagybankok állami ellenőrzése, államosítása és a bankszervezet átalakítása

alaptőke közötti különbözetet az egyházi betétekből vezettük át alaptőke szám­lára. Az ekként egyházi betétekből felhasznált összeget a nyereség-veszteség számlánk terhére kihasítani és az egyházi betétek számára visszatéríteni va­gyunk jogosultak. 4. Az átvevő élintézet átveszi az összes alkalmazottakat és viseli az általunk alkalmazott személyzettel kapcsolatos terheket. Önök közölték velünk, hogy az alkalmazottak jövő sorsát illetőleg a piacrendezés során átvett egyéb pénz­intézetek munkavállalóival azonos szempontok szerinti elbírálás alá fognak kerülni. 5. Az Önök által megnevezett élintézet átveszi a bennünket terhelő nyug­díjkötelezettségeket is. Ezzel kapcsolatban természetesen átadandók a kötele­zettségek biztosítására szolgáló nyugdíj tartalékok is. 6. A kihelyezések átadásával egyidejűleg tartozunk átadni a 8.210/1948. 1 Korm. sz. rendelet 2. § (2) bekezdésében körülírt okiratokat, a szükséges át­ruházó nyilatkozatokat és a követelések biztosítására szolgáló ingóságokat. 7. Átadás tárgyát képezik a kezességek is és az azzal kapcsolatosan általunk szerzett fedezetek. Ezeknél a kezességeknél a kihelyezésekhez hasonlóan a felülvizsgálat lesz hivatva megállapítani, hogy mennyiben alkalmasak a kezes­ségek az átvételre, illetve hol igényel az ügy az egyházmegye részéről adandó további biztosítékot. 8. Arra törekszünk, hogy az Egyházmegye betéteit és az egyéb egyházme­gyei betétek, melyeket eddig mi kezeltünk, továbbra is az átvételre kijelölt él­intézetnél helyeztessenek el a mindenkori rendelkezéseknek megfelelő általá­nos feltételek szerint. 9. Az átvétel technikai megkönnyítése érdekében 1948. szept. 30-ával az évvégi zárlatnak megfelelő teljes mérleg- és eredményszámlát tartozunk ké­szíteni. Az állományok 1948. szeptember 30. napjáig felkamatolva kerülnek átadásra. Ehhez képest készítendők el a leltárak, a kihelyezéseknél a fedezet pontos leírásával. 10. Figyelemmel az átvevő élintézetnek az állományok átvételéből folyó netaláni ügyletutódi felelősségére, az Egyházmegye szavatolni tartozik a ké­sőbb jelentkező kötelezettségekért, nem könyvelt tartozásokért és általában azokért a terhekért, melyekről az élintézetet az átvételkor esetleg nem tájé­koztattuk és így a terhek az átvétel tárgyát nem képezték. Szavatolni tartozik az Egyházmegyei az átruházott követelések fennállásáért, valódiságáért és a 6. pont szerint átadandó okiratok valódiságáért. 11. Mindaddig, amíg az 1. pontban megjelölt időpontban az állományok tényleges átadásra kerülnek, hozzájárulunk ahhoz, hogy az élintézet egyik ve­zető tisztviselője, mint megbízott személy, pénzintézeti tevékenységünk foly­tatásával közreműködjék és kijelentjük, hogy a megbízott személy hozzájáru­lása nélkül újabb ügyleteket nem kötünk és gestiókat nem teljesítünk. 12. Az állományok átruházásával kapcsolatos okiratokra, telekkönyvi be­jegyzésekre Önök illetékmentességet kérnek. A szükségessé váló ingatlan­átruházásokra pedig mi szándékozunk illetékmentességet kérni. Önök kötele­zettség nélkül vállalták, hogy ennek az illetékmentességnek megadása érdeké-

Next

/
Oldalképek
Tartalom