Dr. Tallós György: Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 9. Budapest, 1989)

V.A nagybankok állami ellenőrzése, államosítása és a bankszervezet átalakítása

Ennek a lassú pusztulásnak esetleg az az előnye, hogy a tisztviselőknek egy része saját magától igyekezni fog másképpen elhelyezkedni, de megvan az a hátránya, hogy a pénzintézetek saját magukból fognak táplálkozni, és így a betéteket visszafizetni nem fogják tudni. Ebben az esetben kétségtelenül be fog állani a betétesekkel szemben az a morális kötelezettség, hogy a pénzintézet helyett a betéteket kifizesse. Döntő hátránya azonban az, hogy az adósok a legyengült pénzintézettel szemben nem teljesítenek pontosan, minek következtében az államnak kell teljesíteni a betétesek felé. Ezzel szemben volna egy olyan megoldás, amely azon alapulna, hogy az egész vidéki pénzintézeti hálózatot és a fővárosi, belföldi jellegű intézetek magángazdasági szektorait, fiókjaikkal együtt a racionális piacrendezés szabályai szerint egybeolvasztanánk: 1. A fővárosban a szükséges takarékpénztári fiókok számát és helyét megállapítanánk, különös tekintettel a gyári negyedekre és a lakosság sűrűségére, 2. vidéken megállapítanánk, hogy melyik specializált banknak hol van szüksége fiókra, valamint hol van szükség takarékpénztárra és esetleg annak helyi fiókjaira, pl. nagyobb városokban. Szegeden, Debrecenben stb. Az összes pénzintézeteket, a specializáltaik központján és szükséges fiókjain, továbbá az Angol-Magyar Bank, Belvárosi Takpt., Kereskedelmi-Iparbank központjain kívül kényszer-szindikalizálnánk, a fővárosi székhellyel bíró Nagy Takarékpénztárba. Ennek a szindikalizált intézetnek, a Nagy Takarékpénztárnak részesei lennének mindazok a pénzintézetek, amelyeket a piacrendezés érint. Megadnánk a jelenlegi részvényeseknek a vagyonstátusuk erejéig azt a részjegyet, ami őket megilleti. A vidéki kisemberek kezén levő részvényt birtokukban hagynánk, mert a részjegyet a pénzintézet kapná és azt a helyi összeolvasztásból származó takarékpénztári fiók kezelné. A kényszerszindikalizálásnak jobban hangzó elnevezést adnánk, pl. bankösszevonás, piacrendezési művelet stb. Politikailag indokolható a következőkkel: 1. a bankuzsora megszüntetése, 2. a betétes védelme állami garanciával, 3. a hitel meghatározott rendeltetéssel, termelési célokra, alacsony kamattal, 4. öncélú adminisztráció megszüntetése az összevonáson keresztül. Tömegkihatása: a) sok betétes megnyugtatása, b) kevés adós, azok is túlnyomórészt vidéki feketéző kereskedők, akik elbírták a 36% kamatot, c) mezőgazdasági hiteleket a vidéki bankok elenyésző összegben folyósítottak, tehát a paraszt nincs érdekelve, d) banktisztviselők nagyobb százaléka átvételre kerül a takarékpénztárhoz, a Nemzeti Bank fiókhoz, az OSZH megyei központhoz. Kiesnek a reakciós bankigazgatók, a parasztnyúzó bankügyészek. Ezáltal nem államosítanánk a magángazdasági pénzintézeteket, de a kényszer-szindikalizálás folytán beolvasztanánk a Nagy Takarékpénztár-i hálózat-