Dr. Tallós György: Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 9. Budapest, 1989)

V.A nagybankok állami ellenőrzése, államosítása és a bankszervezet átalakítása

vagyis kapitalista fejlődésének. Ami a stabilizációt illeti, sikerét nem lehet teljes mértékben biztosítottnak tekinteni, ameddig kapitalista gazdasági tényezőknek módjukban van a piac és az árak alakítását sokszor döntően befolyásolni. Népi demokráciánk szilárd gazdasági rendszere kiépítése szempontjából tehát alapvető feladat: a nagytőke gazdasági vezető szerepének megszüntetése és a döntő gazdasági pozícióknak a demokratikus államhatalom által való elfoglalása, hogy az áruk termelése és elosztása ne anarchikusán a kapitalista gazdaság törvényei szerint, hanem a nép szükségleteinek megfelelően, a demokratikus kormányzat által megszabott módon, tervszerűen történjék. Ebből a szempontból a felszabadulás utáni magyar gazdaságpolitika még nem ért el döntő eredményeket. Az ipar egyes kulcspozícióit államosítottuk vagy állami kezelésbe vettük, az államnak szabályozó szerepet biztosítottunk a gazdasági élet különböző ágaiban (ármegállapítás és anyagelosztás, irányított hitelfolyósítás, engedélyhez kötött külkereskedelmi forgalom és végül a 3 éves terv egész rendszere), de az előbb említett ipari kulcspozícióktól eltekintve az ipari és kereskedelmi vállalatok, valamint a pénzintézetek túlnyomó többsége továbbra is magántulajdon tárgyát képezi és a magántőke tevékenysége számára viszonylag nagy tér maradt szabadon. A „szabad" kereskedelem egyes szektorokban fennmaradt, más szektorokban visszaállítottuk, amint nagyobb árumennyiségekre mutatkozott kilátás. A financiális nehézségekkel küzdő vagy ténylegesen csődbe kerülő magánvállalatok nagy számban részesültek állami forgótőke vagy beruházási hitelnyújtásban, ami biztosította e vállalatok termelésének fenntartását vagy fejlesztését, de egyszersmind lehetőséget nyújtott a magántőke pozícióinak fenntartására és részleges megerősödésére is. A magántőkének erre a viszonylagos kímélésére az szolgált indokul, hogy a megmaradt vagy újonnan képződő magántőke kezdeményezéseivel megkönnyítheti és meggyorsíthatja az újjáépítést és pillanatnyilag lehetővé tette egyes közellátási kérdések kényelmes és az államháztartás szempontjából olcsó megoldását. Kifejezésre jutott természetesen ebben a magatartásban a kormánykoalíció összetételének figyelembevétele, valamint az a törekvés is, hogy az egyes polgári rétegekkel és csoportokkal való további együttműködés számára kedvező előfeltételeket lehessen biztosítani. Mindennek következtében jelenleg gazdasági életünkben több olyan kedvezőtlen jelenség mutatkozik, amelyre figyelmet kell fordítanunk gazdaságpolitikánk további irányítása szempontjából: 1. A több szektorra oszló magyar nemzetgazdaságban a kapitalista szektornak még igen nagy, több szempontból döntő súlya van, sokkal nagyobb, mint - Romániát kivéve - a népi demokrácia többi országaiban. A gyáripari termelésnek majdnem kétharmadát, a kereskedelmi forgalomnak hozzávetőlegesen 3/4-ét, a hitelműveletek legnagyobb részét a kapitalista szektor bonyolítja le. 2. Az államosítás az ipar legkevésbé jövedelmező és legtöbb beruházást igénylő ágaira terjed ki; következésképp új tőkefelhalmozás nem az állami szektorban, hanem a magántőke szektorában jelentkezik. Ez nyilvánul meg az államosított vagy állami kezelésbe vett üzemek deficitjeiben és másrészt új „szabad" és legnagyobbrészt spekulációs célokra felhasznált tőkék képződésében.