Dr. Tallós György: Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 9. Budapest, 1989)

V.A nagybankok állami ellenőrzése, államosítása és a bankszervezet átalakítása

hitelezési lehetőség volna a fuvarhitelekhez hasonlóan a vámcsekk bevezetése, valamint a különféle illetékek és adók befizetéséhez szükséges hitelek rendszeresítése. d) Kihelyezési kamatláb A hitelüzlet rentabilitásának emelése érdekében revízió tárgyává kellene tenni a bankokkal szemben hatósági intézkedésekkel eddig nem egyszer aránytalanul mély szintre leszorított kihelyezési kamatlábat és elsősorban azoknál a hiteleknél kellene visszaállítani a kamatláb megállapításának szabadságát, amelyeket a bankok saját pénzeszközeikből (betétállományukból) nyújtanak. Az államosított bankok javára feltétlenül korrekcióra szorul továbbá a magánvállalatokkal szemben különösen a II. (kötelező) keretben alkalmazott kamatkondíció. Ismeretes, hogy a pénzintézetek által a Tárcaközi Hitelvéleményező Bizottság engedélye alapján, de saját pénzeszközeikből folyósított hiteleknek kamatlába 11%-ban állapíttatott meg. Ez az intézkedés a bankok államosításáig egyes közhasznú hitelcéloknak a magánbankokkal szemben való védelme szempontjából indokolt volt, de a bankok államosítása után semmi indok sem szól amellett, hogy egyes, amúgy is nyereséges magánvállalatok hasznát ilyen kedvezményes kamattétel révén növeljük az államosított bankok terhére. E kérdés teljes megvilágítása szempontjából rá kell mutatni arra, hogy amíg oly vevőváltók után, amelyek rendszerint a bankok nostro-nostro keretében kerülnek leszámítolásra a piacon 24-36%-os évi kamattétel uzuális, addig az egyébként mindig magasabb kamattétel mellett elhelyezést találó pénzhitel kamattétele, ha a hitelt a Tárcaközi Hitelvéleményező Bizottság II. keretben engedélyezi, aránytalanul alacsonyabb, ma összesen évi 11%. Hozzáfűzhetjük még azt is, hogy ez a helyzet annál kirívóbb, minthogy emellett magánvállalatokra is fennáll az a lehetőség, hogy a hitelcél fontossága szerint l-es évi 10% terhet jelentő, vagy esetleg 5 3/4%-os évi terhet jelentő tervhitelből részesüljenek. E visszás helyzeten gyökeresen változtatna az, ha az államosított bankoknál - miként fentebb már említettük - a visszleszámítolási hiteleken kívül a II. és III. rendszer helyett csupán „nostro-nostro" hitelfajta léteznék, a nostronostro hitelekre szokásos kamattételek mellett. Amennyiben ezen elgondolás nem valósulhatna meg, mindenesetre pessimumként helyes lenne olyan rendezés, mely szerint a Tárcaközi Hitelvéleményező Bizottság II. konstrukciójú hitelek engedélyezési alkalmával atekintetben is esetenként nyilatkoznék, hogy ragaszkodik-e a II. konstrukció hitelekre megszabott (jelenleg r-|-6%) maximális kamattételhez (pl. államosított vállalatoknál, átfogó jelentőségű szakmai hitelkonstrukcióknál, vagy kivételesen közérdekű magánvállalati hiteleknél) ; ha nem ragaszkodik, akkor a kamatkondíció az államosított pénzintézet és a magánvállalat között bonitáshoz, fedezetthez, a pénzintézetnél lebonyolított egyéb forgalomhoz és a mindenkori pénzpiaci helyzethez igazodó szabad egyezkedés szerint (a jelenlegi pénzpiaci helyzet mellett pl. 11-24%ban) állapíttatnék meg.