Dr. Tallós György: Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 9. Budapest, 1989)

V.A nagybankok állami ellenőrzése, államosítása és a bankszervezet átalakítása

A PM ELŐTERJESZTÉSE: ÁLLAMI KEZESSÉGVÁLLALÁS A BANKOK JAVÁRA Gazdasági Főtanácsi előterjesztés. Ismeretes a t. Gazdasági Főtanács előtt az, hogy a szövetkezeti hitelekkel kapcsolatban úgyszólván minden egyes esetben, de gyakran más hiteleknél is az államkincstárnak kezességi kötelezettséget kell elvállalni. E kincstári kezességvállalásokra, melyeknek volumene ma már tekintélyes összeg, elsősorban azért volt és van szükség, mert a hiteleket igénybevevők gazdasági megalapozottsága, főként a rendelkezésükre álló saját tőkék nem állanak arányban a részükre folyósított hitelek volumenével. Tipikus példája a kezességvállalásoknak a Magyar Külforgalmi Rt. esete, melynek saját tőkéje 3 millió forint, s amely időnkint közel 100 millió hitelengagementben van. De számos más példát tudnék erre még felhozni. Nem is említve a szövetkezeteket, különösképpen a szövetkezeti központokat. Kétségtelen, hogy e hiteleket folyósító intézetek számára az állami kezességvállalás rendkívüli jelenőségű, mert a bonitás rizikóját úgyszólván teljesen kiküszöböli. Éppen ezért arra a megállapításra jutottam, hogy méltányos lenne, ha a hitelt közvetítő pénzintézetek, melyeknek kamatmargea egy bizonyos kockázati elemet is magában foglal, a kincstári kezességvállalásért a kamatmarge egy részét a kincstárnak átengednék. E helyütt kell megemlítenem, hogy a kezességvállalásért a magángazdasági életben mindig kell jutaléknak elnevezett, a kezesség összegének százalékos részében meghatározott díjat fizetni. Közgazdaságilag is indokolt lenne tehát, hogy akkor, amikor az államkincstár adja a kezességet, az államkincstárt is megillesse ugyanilyen jutalék. Meg kell említenem azt is, hogy a múltban a különböző akcióhiteleknél az adós által fizetett kamatnak egy elég tekintélyes része veszteségi tartalékalap céljaira használtatott fel. Ettől a gyakorlattól sajnos eltértünk. Ilyen alapok képzését a ma aránylag rendkívül magas váltóleszámítolási kamatlábak, továbbá az intézetek aránylag rossz jövedelmezőségi helyzete különösképpen a stabilizáció kezdetén, amikor igen kis volumenekkel dolgoztak és így nehezen tudtak volna az őket megillető kamatrésből veszteségi tartalékalap létesítésére egy részt átengedni, ezt nem is nagyon tették lehetővé. Ma azonban már, amikor a pénzintézetek, ideértve az altruista jellegű intézeteket is, tekintélyesebb hitelengagementben vannak, elérkezett szerintem az ideje annak, hogy veszteségi tartalékalapot létesítsünk. Az egyes hitelfajtáknál külön-külön ilyen alapok létesítése azonban csak az adminisztrációt nehezítené és ezért helyesebbnek tartanám, ha egy általános veszteségi tartalékalap létesülne. E tartalékalapot dotálnák azok a jutalékok, amelyeket az államkincstár a kezességvállalásokkal kapcsolatban beszedne. E tartalékalapot a postatakarékpénztár kezelhetné és ennek terhére teljesí-