Dr. Tallós György: Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 9. Budapest, 1989)

V.A nagybankok állami ellenőrzése, államosítása és a bankszervezet átalakítása

A PM ELŐTERJESZTÉSE: ÁLLAMI KEZESSÉGVÁLLALÁS A BANKOK JAVÁRA Gazdasági Főtanácsi előterjesztés. Ismeretes a t. Gazdasági Főtanács előtt az, hogy a szövetkezeti hitelekkel kapcsolatban úgyszólván minden egyes esetben, de gyakran más hiteleknél is az államkincstárnak kezességi kötelezettséget kell elvállalni. E kincstári ke­zességvállalásokra, melyeknek volumene ma már tekintélyes összeg, elsősor­ban azért volt és van szükség, mert a hiteleket igénybevevők gazdasági meg­alapozottsága, főként a rendelkezésükre álló saját tőkék nem állanak arány­ban a részükre folyósított hitelek volumenével. Tipikus példája a kezességvállalásoknak a Magyar Külforgalmi Rt. esete, melynek saját tőkéje 3 millió forint, s amely időnkint közel 100 millió hitel­engagementben van. De számos más példát tudnék erre még felhozni. Nem is említve a szövetkezeteket, különösképpen a szövetkezeti központokat. Kétségtelen, hogy e hiteleket folyósító intézetek számára az állami kezes­ségvállalás rendkívüli jelenőségű, mert a bonitás rizikóját úgyszólván teljesen kiküszöböli. Éppen ezért arra a megállapításra jutottam, hogy méltányos lenne, ha a hi­telt közvetítő pénzintézetek, melyeknek kamatmargea egy bizonyos kockázati elemet is magában foglal, a kincstári kezességvállalásért a kamatmarge egy részét a kincstárnak átengednék. E helyütt kell megemlítenem, hogy a kezességvállalásért a magángazdasági életben mindig kell jutaléknak elnevezett, a kezesség összegének százalékos részében meghatározott díjat fizetni. Közgazdaságilag is indokolt lenne tehát, hogy akkor, amikor az államkincstár adja a kezességet, az államkincstárt is megillesse ugyanilyen jutalék. Meg kell említenem azt is, hogy a múltban a különböző akcióhiteleknél az adós által fizetett kamatnak egy elég tekintélyes része veszteségi tartalékalap céljaira használtatott fel. Ettől a gyakorlattól sajnos eltértünk. Ilyen alapok képzését a ma aránylag rendkívül magas váltóleszámítolási kamatlábak, to­vábbá az intézetek aránylag rossz jövedelmezőségi helyzete különösképpen a stabilizáció kezdetén, amikor igen kis volumenekkel dolgoztak és így nehe­zen tudtak volna az őket megillető kamatrésből veszteségi tartalékalap létesí­tésére egy részt átengedni, ezt nem is nagyon tették lehetővé. Ma azonban már, amikor a pénzintézetek, ideértve az altruista jellegű inté­zeteket is, tekintélyesebb hitelengagementben vannak, elérkezett szerintem az ideje annak, hogy veszteségi tartalékalapot létesítsünk. Az egyes hitelfajták­nál külön-külön ilyen alapok létesítése azonban csak az adminisztrációt nehe­zítené és ezért helyesebbnek tartanám, ha egy általános veszteségi tartalék­alap létesülne. E tartalékalapot dotálnák azok a jutalékok, amelyeket az ál­lamkincstár a kezességvállalásokkal kapcsolatban beszedne. E tartalékalapot a postatakarékpénztár kezelhetné és ennek terhére teljesí-

Next

/
Oldalképek
Tartalom