Dr. Tallós György: Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 9. Budapest, 1989)

IV. A stabilizációtól a bankállamosításig

port ellenértékének kiegyenlítését célozza - összefüggő bankári művelet szin­tén jelen megállapodás tárgyát képezi. A közös pamutbehozatali üzlet gestióját az eddigi keretben a Hitelbank pamutosztálya látja el, azzal azonban, hogy a közös üzlet jellegének kidom­borítása céljából az osztály elnevezésében, tevékenységében, levelezésében és nyomtatványain, még megállapítandó formában, kifejezésre juttatandó, hogy az üzlet a Kereskedelmi Bankkal közös. Az egyiptomi pamutbehozatal gestiója, úgy mint a múltban, a jövőben is, a Kereskedelmi Bank, illetve az érdekkörébe tartozó Magyar-Egyiptomi Ke­reskedelmi r. t. feladatát fogja képezni. Tekintettel arra, hogy ennél a válla­latnál a Kereskedelmi Bank csupán 27% erejéig részes, a Magyar-Egyiptomi Kereskedelmi R. T.-nek az egyiptomi pamutbehozatal gestiója révén elért nye­reségből csupán 27% lesz az, amely a Kereskedelmi Bank és a Hitelbank között 50-50%-os arányban megosztásra kerül. MAGYAR ÁLTALÁNOS HITELBANK két olvashatatlan aláírás Egykorú hiteles másodlat. - OL. Z/51. 53. cs. 791. t. 65. 1. Magyar Általános Hitelbank bélyegző lenyomata. 151/B Budapest. 1947. április 17. A PÉNZÜGYMINISZTER ELŐTERJESZTÉSE A GAZDASÁGI FŐTANÁCSHOZ A PAMUTBEHOZATALLAL KAPCSOLATOS HITELEZÉSRŐL 86.719/1947. IV c A következőkben előterjesztem az Export-import Bank 1947. évi április 2-i igazgatósági ülésén Magyarország részére megszavazott 7 millió dolláros pa­muthitel feltételeit: 1. A Magyar Általános Hitelbank Rt. és a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank Rt. 50-50%-os külön hitel keretében áll szemben az Export-import Bankkal, s e hitelért a magyar kormány kezességet vállal. Technikai lebonyolítás akként történik, hogy a két bank külön-külön megállapodás formájában válik fenti összeg adósává és ugyanezen megállapodásra nyer rávezetést a kormány azon szervének aláírása, melyet erre a célra a Minisztertanács jelöl ki. 2. Textilgyáraink 8000 tonna kizárólag amerikai származású pamutat vásá­rolhatnak tetszésük szerint bármilyen cégnél, mégpedig 10%-ot, tehát 800 tonnát az Európában tároló amerikai származású pamutból, 7200 tonnát pe­dig az Amerikában tároló gyapotból. 3. A hitel időtartama az eladó által bemutatott okmányokkal egyidőben kezdődő 18 hónap. 4. A kamat évi 2 1/2% utólag, vagyis az esedékességgel egyidőben fize­tendő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom