Dr. Tallós György: Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 9. Budapest, 1989)

Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez 1945-1949

Az MKP Állam gazdasági Osztályán készült feljegyzés a bankok állami ellenőrzéséről 1946. november 15-én Kemény György pénzügyi államtitkárnál tartott megbeszélésről. A feljegyzés szerint Kemény György a pénzügyminiszter nevében ellenzi a bankok tartós (folyamatos), állandó ellenőrök útján történő állami ellenőrzését, de kompromisszumként elfogadja, hogy az ellenőrzést a megalakítandó Bankpolitikai Tanács titkárságán keresztül végezzék. A Bankpolitikai Tanács munkájával kapcsolatban az a javaslat, hogy a nagybankok naponta tegyenek jelentést a Tanácsnak, amelynek joga van egyebek közt a kamatfeltételek meghatározására és kényszerfúziók elrendelésére is. A bankok ellenőrzésével és a Bankpolitikai Tanács felállításával kapcsolatos tervezetek 1946 őszén már nagy politikai viharokat keltettek. 1946. december 4-én Friss István levelet intéz Rácz Jenő pénzügyminiszterhez, hivatkozva a pénzügyminiszter Rákosi Mátyáshoz írt levelére. Ebben megállapítja, hogy a Bankpolitikai Tanács működésére és a bankok ellenőrzésére vonatkozó tervezet a gyakorlatban eltér a Baloldali Blokk megállapodásától. Állandó bankellenőrök kiküldésére van szükség. Rögzítendő, milyen joga van a Bankpolitikai Tanácsnak a bankokkal szemben. A Független Kisgazdapárt Pénzügyi Bizottsága 1946. november 19-én tartott ülésén kifogásolja az ugyancsak kisgazdapárti pénzügyminiszter által készített bankellenőrzési rendelettervezetet azzal, hogy szerintük még júliusban pártközi kompromisszumos megállapodás született, melyet a pártjukbeli pénzügyminiszter is elfogadott. Erről a Kisgazdapárt vezetését úgy informálták, hogy azt a munkáspártok is támogatják. A Pénzügyminisztérium a munkáspártok által eredetileg javasolt bankellenőrzési rendszer helyett a Kisgazdapárt részéről kompromisszumként még elfogadásra alkalmasnak ítélt Bankpolitikai Tanácsot nem tette a rendelet alapjául, hanem a kettőt egybefoglalta. A Kisgazdapárt Pénzügyi Bizottsága tiltakozik a bankellenőri rendszer ellen, mert „abból a politikában sem simán működő koalíciós rendszernek a magángazdaság kényes és érzékeny területére való átvitelét következteti, aminek az ország gazdasági életére katasztrofális következményei lehetnek". A Szociáldemokrata Párt keretében viták folytak a bankok állami ellenőrzése, illetve államosítása különböző vonatkozásairól. A vita egyrészt az állami ellenőrzés, illetve az államosítás célszerűsége és időszerűsége, másrészt az alkalmazandó módszerek kérdésében folyt. Az 1946. évi viták lényegében a körül folytak, hogy egy meglévő szakmai szerv (Pénzintézeti Központ) egy megalapítandó politikai szerv (a Bankpolitikai Tanács) megbízásából az eddiginél rendszeresebb és szélesebb körű ellenőrzést végezzen el a bankoknál. Az 1947. évi viták már a bankállamosítás köréről, időpontjáról és módszereiről folytak. Az SZDPa viták egy szakaszában az MKP és az FKGP által már elfogadott két, illetve három nagy bank (MNB, Kereskedelmi és Hitelbank) magyar tulajdonban levő részvényeinek államosítása helyett valamennyi nagybank államosítását kívánta, ami utóbb elfogadásra is került. A szakszervezet keretében dolgozó bankszakemberek elsősorban azt szorgalmazták, hogy az állami ellenőrzésben, illetve az államosítás után a vezető pozíciók betöltésénél az illető bankok megfelelő tisztviselői kapjanak feladatot. A bankellenőrzési rendeletben - a Minisztertanácson lefolytatott vita alap-