Dr. Tallós György: Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 9. Budapest, 1989)

III. A forintstabilizáció előkészítése és megvalósítása

Lényeges az eltérés Rácz és a mi véleményünk között a nemzeti jövedelem várható nagyságának felbecsülésénél, ö a várható nemzeti jövedelmet 3 milliárdra becsüli és ennek egyhatodát (500 millió P) véli közterhek formájában igénybevehetőnek olymódon, hogy 400 millió állna az állami kiadások, 100 millió pedig a közületi kiadások teljesítéséhez rendelkezésre. Ennek megfelelően - szerinte - a békebeli reáljövedelmek 50%-a volna helyreállítható. Magától értetődik, hogy 400 milliós keretbe semmiképpen sem illeszthetjük be nemzetközi kötelezettségeinket és így Rácz számításaiban a jóvátétel és SZEB ellátás politikailag elfogadhatatlan alacsony összegben szerepel. Bevételi tételeinket - az 1924/25-ös költségvetési adatokkal összehasonlítva - Rácz túlméretezettnek tartja. Különösen kihangsúlyozza, hogy mi az 1924/25-ös földadó bevételnek négyszeres összegét vettük számításba. Szerinte ez tarthatatlan, mert a nagybirtokok felosztásával ma rosszabb a mezőgazdaság helyzete, mint volt 1924/25-ben. Véleményem szerint a mi számításunk éppen a földadónál a legmegbízhatóbb. Mi csak olyan földadóterhet vettünk számításba, amelyre fennálló jogszabályaink lehetőséget nyújtanak. Az elérhető bevétel felét számoltuk állami, másik felét községi bevétel gyanánt. Az összes földadókivetés évi 60 000 vagon búza. Ez 20 pengővel átszámítva 120 millió békepengő. Mi a költségvetésbe ennek felét állítottuk be. Természetes, hogy a szanálás sikere nagy részben múlik azon, hogy végre tudjuk-e hajtani a beszolgáltatást és el tudjuk-e számolni adóban a beszolgáltatásra kerülő mennyiség felét. Érthetetlen Rácz álláspontja a deviza- és árutartalék felhasználását illetően. Mi nem feketézésre gondoltunk, hanem olyan hatósági árrendszerre, amely a világpiaci árszínvonalhoz igazodik. Erre építjük fel bérpolitikánkat is. Ha pl. a világpiaci búzaár békebeli 40 pengőnek fog megfelelni, akkor ezen az alapon kalkuláljuk a kenyér árát és az így adódó kenyérár alapján kalkuláljuk a munkabért. Ugyanígy kívánjuk kalkulálni a textilárukat és egyéb fogyasztási javakat is, nem pedig a mesterségesen leszorított alacsony hatósági árakon. Az áru- és devizatartalékra azért van szükségünk, hogy megtörjük a devizában és árukban elhelyezkedő spekulációs tőkék áruvisszatartási törekvéseit. A tőke ugyanis az új pénzzel és általában a külföldi kölcsön nélkül végrehajtott stabilizációval szemben messzemenően bizalmatlan lesz. Ha nem viszszük be a köztudatba, hogy a kormánynak jelentékeny - áruimport céljaira felhasználható - deviza- és aranytartalék, továbbá az árupozíciók megtörésére alkalmas árutartaléka van, akkor - épp úgy, mint a bankjegydézsmánál ki fogják várni, míg a defláció káros gazdasági hatásai jelentkeznek (megtorpanás a kereskedelemben, üzemek leállása, munkanélküliség). Az lesz a számításuk, hogy 1-2 hónap múltán úgyis kénytelenek leszünk az inflációs zsilipeket megnyitni. Ebben az esetben aztán újból eljön az inflációs nyereségek korszaka. Az alatt az 1-2 hónap alatt, amíg az új pénz iránti bizalom fokozatosan megszilárdul, szükséges, hogy az új pénzért változatlan árszínvona-