Dr. Tallós György: Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 9. Budapest, 1989)
Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez 1945-1949
alapszabályok vitatott 50. cikkelyét kormányrendelettel kellene átmenetileg felfüggeszteni. A Bank Főtanácsa ezt követő április 15-i ülésén megállapodtak, hogy a kincstárjegyek kibocsátása esetén a főtanács egyik tagja sem fog panaszjogával élni, így önként kizárják az alapszabályban biztosított - a bírói eljáráshoz vezető - aggályokat. A Főtanácsnak ez az „önkorlátozó" állásfoglalása sem fedte el azt, hogy a Bank és az állam közti kapcsolatot az infláció gyorsuló üteme mellett nem lehet a régi keretek közt tartani. A pénzügyminiszter előterjesztése szerint a kormány képviselőjének-a kormánybiztosnak - a bank vezető szervei tevékenységének felügyelete terén a korábbinál lényegesen nagyobb hatáskört biztosítanak. Ennek az álláspontnak az elfogadását tükrözi a kormány rendelete (4920/1946. M. E.), melyben a Bankhoz mindaddig, amíg a pengő értékállandóságának helyreállítása érdekében szükségesnek mutatkozik, az alapszabályok korábbi rendelkezéseit felfüggesztve kormánybiztost küld, aki a pénzügyminiszternek a Bank törvényes és alapszabály szerinti eljárásait ellenőrző jogkörét érvényesíti. A kormánybiztost mind a bank vezető szerveinek tevékenysége (a testületi ülések napirendje), mind az információk beszerzése terén teljes jogkör illeti meg, „a kormánybiztos az üzletvezetőség ülésén jelen van, az üzletvezetőség csak a kormánybiztossal egyetértésben hozhat határozatot. Egyetértés hiányában a vitás kérdést a Főtanács, illetve sürgős esetekben a végrehajtó bizottság elé kell terjeszteni. (A Bank Főtanácsának tagjaiból választott végrehajtó bizottság a Főtanács jogkörében járhatott el a Főtanács ülései közti időszakban.) A kormánybiztosnak jogában áll a Bank közgyűlésének, Főtanácsának vagy végrehajtó bizottságának határozatai ellen óvást emelni és ennek halasztó hatálya van. Óvás esetén a pénzügyminiszter dönt (tehát nem a korábbi módon a bíróság), a bank elnökének meghallgatása után". Az ily módon a pénzügyminiszter kizárólagos hatáskörébe utalt kérdéseken kívüli vitás ügyekben - melyek a kormány és a bank között felmerülnek - a bírósági hatáskört a rendelet továbbra is fenntartja. Ez a rendelet - a későbbi fejleményeket is figyelembe véve - fontos állomás volt az MNB addig törvényben rögzített viszonylagos önállóságának korlátozása útján. A Bank ezzel gyakorlatilag nemcsak a kormánynak, hanem a Pénzügyminisztériumnak - mint államigazgatási szervnek - irányítása alá is került. Az egymással szükségképpen ütköző monetáris és államháztartási (fiskális) szempontok közti egyensúlyt befolyásoló erők az utóbbiak javára tolódtak el. Az időszak folyamán a hitelengedélyezés módjának szabályozása - többízben is - lényegesen módosult. A változások célja az volt, hogy a központi hiteldöntésekért felelős szervek a lehetőségekhez képest minél érdemibben tudják a hitelezésben a szelektivitás szempontjait érvényesíteni. A jóvátételi előlegek, amelyeket a vállalatok közvetlenül költségvetési pénzekből, tehát alapvetően a leszámítolt kincstárjegyekből eredő állami bevételekből kaptak, a tényleges teljesítés ellenőrzése, illetve az ellenőrzés érdemi lehetősége hiányában a vállalatok likvid pénzeszközeit, ezen keresztül a bankok likviditását növelték. Módot adtak arra, hogy a gyorsuló infláció spekulációs lehetőségeit mind a vállalatok, mind a bankok kihasználják.
