Dr. Tallós György: Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 9. Budapest, 1989)
II. A pengőinfláció időszakából
Ahány állítás, annyi tévedés, vagy annál is több: rosszindulat. Részleteiben semmiképpen sem akarok itt kitérni az egyes tételek cáfolatára. Hiszen egy-egy kötetre való írás lenne. De kötelességem Pártom iránt való tiszteletem folytán rámutatni arra, hogy ez a cikk éppen a fenti állítások folytán veszélyt, mégpedig nagy veszélyt jelent a pengő még meglévő értékállóságára. Már volt alkalmam ugyanis rámutatni arra, hogy a pénznek bizalomra van szüksége. A pénz romlása ott kezdődik, ahol iránta a bizalom meginog. Ha azonban a bizalmatlanság éppen az infláció kellős közepén csendül ki, ebből nem lehet más, mint katasztrófa. Már pedig ez a cikk az ipari és mezőgazdasági munkásság egy jelentős részének napilapjában, a kommunista párt központi közlönyében jelent meg, és ez bizonyos jelentőséget ad a cikkben foglaltaknak. De lássuk a cikkben foglaltakat! ad. 1. amit az N. B. megtehetett, megtette az infláció letörésére a maga portáján. De az inflációt nem az N. B. idézte elő, így ő nem is állíthatja meg. Minden gyerek tudja Budapesten, hogy az orosz hadsereg bevonulása előtt a nyilasok és németek pengőre szóló fizetési eszközökben 9 117 855 149, valutákban 1 814 042 31 pengőt, devizákban 432 171 40 millió pengőt, 27 332 44599 kg, vagyis 273 és fél q színaranyat 125 929 252 46 (lkg 4598 Pértékkel számítva) 4 356 654 75 P értékű aranyérmét vittek el Nyugatra. Ha ezek a megszámlálhatatlan kincsek most rendelkezésünkre állnának, nem fájna a fejünk, mert volna vásárló pénzerő. Az akkori értékelés szerint ezek ugyanis beláthatatlan és most majdnem kiszámíthatatlan gazdagság forrása. Hogy az orosz megszálló erők már csak az üst fenekén lévő „semmiségeket" vitték el (3 milliárd kb.) az ezek után érthető és természetes. Hát hogyan merészeli akkor valaki azt állítani, hogy az N. B. az oka az inflációnak? ad. 2. 1945. évben az N. B. vezetősége több ízben tett javaslatot az infláció megfékezésére. Ezt azonban nem fogadták el sem Vásáry, sem Oltványi minisztersége alatt. De már Gordonnak is tett az N. B. javaslatot. (A másolatok rendelkezésre állnak.) ad. 3. A bankok valóban l/4% J ot kapnak a leszámított kincstári jegyek után. Hogy ez helyes-e, vagy sem, arról lehet vitatkozni. De hogy ez nem fontos tényező az országos infláció szempontjából, az világos és természetes. Mi az államnak nem adhatunk a törvény szerint kölcsönt. Az emissziós gazdálkodás természetes rendje szerint tehát az állam a magánbankokhoz fordul kölcsönért. A magánbankoknak pénzük nem lévén, az N. B. a kincstári jegyekre kölcsönt ad. A magánbankok ezért 1/4% jutalékot számítanak föl. Ha ez helytelen volna, mód van ennek beszüntetésére. De itt azonnal jelentkezik a kérdés, vajon szükség van-e a bankokra, vagy nem? Ha nincs szükség reájuk, tessék sürgősen eltörölni, de számoljunk azonnal azzal is, hogy az ipar, kereskedelem rögtön leáll és gazdálkodásunk, állam és magántevékenység, azonnal megszűnnék. (Általában ne keltsünk bizalmatlanságot a bankokkal szemben ma, mert ez nem vezethet jóra.) De ha azt mondjuk, hogy kell, szükséges a bank, akkor ám ne kifogásoljuk, ha a bankokat, oly rettenetes csapások után, mint amelyeken egyre-másra keresztülmenték, talpra akarjuk állítani. Vagy-vagy! Harmadik eset nincsen. Még egyszer hangsúlyozván,
