Dr. Tallós György: Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 9. Budapest, 1989)
II. A pengőinfláció időszakából
letileg az egynegyedére való csökkentését jelentette. A kormányzat ezzel az intézkedéssel az infláció ütemét kívánta fékezni és az államháztartás számára rendkívüli bevételt kívánt biztosítani. Az elmúlt évben több külföldi országban folyamodtak lényegében hasonló deflációs rendszabályhoz. így a Hollandiában, Belgiumban, Csehszlovákiában és Jugoszláviában végrehajtott valutareformok lényege az volt, hogy a forgalomban levő bankjegyeket új bankjegyekre cserélték át, olyképpen, hogy a tulajdonos új bankjegyekben a régi összegnek csak bizonyos hányadát kapta meg, a fennmaradó összeget pedig zárolt számlára kellett befizetnie, amely felett csak később meghatározandó feltételek mellett rendelkezhetik. Egyes formai különbségektől eltekintve, nálunk végrehajtott bankjegydézsma az említett országok intézkedéseitől lényegesen különbözik az időpont megválasztásában. A külföldön e rendszabályok végrehajtásakor a stabilizáció előfeltételei túlnyomórészt adva voltak, úgyhogy az intézkedés az infláció, illetőleg a valutáris rendezetlenség korszakának lezárását célozta. Nálunk azonban a stabilizáció szempontjából úgy az állampénzügy, mint a valutáris és gazdasági helyzet rendkívül kedvezőtlen volt, úgyhogy az intézkedés célja csak az egyre gyorsuló inflációs folyamat átmeneti megfékezése lehetett. A felülbélyegzés előtt a betétek elhelyezése a pénzintézeteknél oly nagy méreteket Öltött, hogy az intézetek a rendelet kibocsátása előtti napon, azaz december 18-án már nem is fogadtak el új betéteket. Annak elkerülésére, hogy az intézetek a nagyarányú befizetések folytán a bankjegydézsmával kapcsolatban túl nagy veszteséget szenvedjenek, a pénzügyminiszter hozzájárult ahhoz, hogy az intézetek készpénzállományuknak azt a részét, amely a legutóbbi kétheti átlagos állományt meghaladta, december 18-án a Bankhoz zsírószámlára befizethessék; hasonlóképpen befizethetők voltak a december 18-án lejárt váltókból befolyt összegek is. Mindamellett a budapesti pénzintézetek a dézsma napján 4 milliárd pengőt lényegesen meghaladó készpénzzel rendelkeztek, amelynek alapján tehát több mint 3 milliárd veszteséget szenvedtek. Másfelől a Nemzeti Bank a pénzszűke folytán előrelátható betételvonások, valamint a bérfizetésekkel kapcsolatos hiteligények fedezetére rövidlejáratú hiteleket bocsátott az intézetek rendelkezésére. Ezek lejárata azonban legfeljebb január 5-ig terjedt, amivel a Bank a pénzintézeteket rövidlejáratú követeléseik mobilizálásra, így különösen az egyes intézetek által kihelyezett hetipénzek felmondására kívánta szorítani. A pénzhiány előidézésével az illetékes tényezők elérni kívánták azt is, hogy a vállalatok az áruhiány enyhítése céljából minél nagyobb mértékben legyenek kénytelenek árukészleteiket likvidálni. Ezt a célkitűzést azonban a néhány nappal később kiadott ipari áruzárolási rendelet csak részben engedte érvényesülni. A bankjegyforgalom december 18-án 608 milliárd pengő volt, amiből a dézsma alá eső 1000, 10 000 és 100 000 pengős címletek 577 milliárdot tettek ki. A felülbélyegzés folytán tehát a jegyforgalom az utóbbi összeg 3/4 részével, azaz 433 milliárddal 175 milliárdra csökkent volna, ha a bélyegeket kizárólag készpénzzel vásárolták volna. A készpénzzel történt vásárlás január 25-ig 387 milliárdot tett ki. A különbözet zsírószámla terhére történt vásárlásokra esik. A jegyforgalom a legközelebbi december 23-í kimutatás szerint
