Gönyei Antal: Dokumentumok Magyarország nemzetközi kulturális kapcsolatainak történetéből, 1945–1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 8. Budapest, 1988)

KÖLCSÖNÖS (BILATERÁLIS) KULTURÁLIS KAPCSOLATAINK EURÓPA ORSZÁGAIVAL ÉS MÁS ORSZÁGOKKAL

célokra alkalmatlan. Ahhoz, hogy félig-meddig rendben tartsuk, nagy személyzet szükséges, rengeteg a rezsiköltség, főleg az áramfogyasztás, a könyvtártermek nem felelnek meg céljuknak és a nagy előadóteremnek vigasztalanul rossz az akusztikája. Már 1935-ben felmerült az a gondolat, hogy el kellene adni, s akkor akadt volna is vevő rá az olasz kormány személyében. Érzelmi szempontok azonban megakadályozták a terv végrehajtását, hiszen mégiscsak ebből a házból indult ki a magyar irodalom újjászületése, itt szolgált Bessenyei, itt élt Kisfaludy Sándor, éveken át itt élt Görgey Artúr stb. A valóság azonban az, hogy a palota minden szépsége mellett teljesen alkalmatlan a tudományos intézet céljaira és fenntartási költsége annyi pénzt emészt fol, hogy belátható ideig nem maradnak eszközök a kulturális működés fedezetére, könyvvásárlásra, az Évkönyv megjelentetésére, a rendezmények sűrítésére stb. Amellett a közeljövőben ki kell javíttatni a - szerencsére nem nagy méretű - hadi károkat, s gondoskodni kellene a nyilasok által megdézsmált felszerelés némi pótlásáról. Részemről azt merném ajánlani, hogy a közoktatásügyi kormányzat engedje át a palotát más magyar minisztériumnak, vagy pedig adja el. A vételárból lehetne egykét év múlva egy alkalmas új intézeti épületet emelni, ebben nem lenne más, mint egy nagy modern könyvtárhelyiség, amely egyszersmind a rendezmények céljaira is megfelelne, 8-10 ösztöndíjas szoba, négy vendégszoba és egy igazgatói lakás. A vételárból még bizonyára tekintélyes összeg maradna vissza, amelyet tőkésíteni lehetne és kamataiból az intézet költségeinek nagy része fedezetet nyerne. Jól tudom, hogy a jelen pillanat erre nem alkalmas, meg kellene várni az alkalmas időt, amikor a valuták stabilizálódnak és az építési költségek reálisak lesznek, végül amikor megfelelő vevő jelentkezik. Sok évi tapasztalás után csupán egy ilyen messzemenő tranzakcióban tudnék garanciát felfedezni a bécsi magyar tudományos propaganda és a magyar-osztrák szellemi kapcsolatok folytonosságának kiépítésére. Mellékelek egy költségvetési tervezetet, továbbá egy tervezetet arra nézve, hogy miként lehetne a palotát pillanatnyilag hasznosítani. Mindkét tervezet csak véleményem helyességét bizonyítja. A következő két-három év azonban rendkívül nehéz lesz és az otthoni viszonyok ismeretében válságtól lehet tartani. Pedig meg kell gondolni azt, hogy egy intézményt egy tollvonással meg lehet szüntetni, de újra felépíteni úgy, hogy a jelenlegi kedvező levegőben - ezt az intézetünk iránti osztrák rokonszenvre értem - eredményesen működjék, csak nagy időveszteséggel lehetne még boldogabb idők beállta esetén is. Amellett nem szabad elfeledni, hogy az intézet jelentőségét mindig csak az ösztöndíjasok szempontjából ítélik meg - teljesen tévesen. Pontos hivatása éppen az, hogy használható eszközül szolgáljon a magyar-osztrák kulturális kapcsolatok egész területén és hogy ellássa a sok ezer ausztriai magyar kulturális gondozását. Arról lehetne szó, hogy a Külgyminisztérium valamilyen formában járuljon hozzá a mi kulturális szervezetünk fenntartásához. A külügyi kormányzat ugyan bizonyára külön kulturális attasét fog Bécsben tartani megfelelő személyzettel és javadalmazással, bár a lényeges munkát az Intézet tisztviselői végzik el. Legalább azt el kellene tehát érni, hogy azon segély egy része, amelyet a különböző társadalmi egyesületek-