Gönyei Antal: Dokumentumok Magyarország nemzetközi kulturális kapcsolatainak történetéből, 1945–1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 8. Budapest, 1988)

I. KEZDEMÉNYEZÉSEK A SOKOLDALÚ KULTURÁLIS KAPCSOLATOK KIALAKÍTÁSÁRA ÉS A MAGYAR KULTÚRA NEMZETKÖZI MEGISMERTETÉSÉRE

A háborúból a Suisse Romande megnőtt jelentőséggel, viruló könyvkiadással, Olaszország töretlen, sőt felszabadult lélekkel, Franciaország változatlanul „athéni" tekintéllyel került ki. Ennek a hármas latin munkaterületnek Genf a forgókorongja, ezen a küszöbön tudjuk legjobban megvetni a lábunkat, itt hamarabb észrevesznek, mint Párizsban, a francia nyelv útján viszont késedelem nélkül bejuthatunk a nagyvilágba. A város magyar jelentőségét természetesen nekünk kell megteremtenünk. Tudomásom szerint Illyés Gyula e városba javasolta a felújítandó Nouvelle Revue de Hongrie székhelyét. A folyóirat néhai nagyemlékű Balogh József idejében elsőrangú szolgálatokat tett a magyarságnak, csatlós korunkban jóformán ez a lap volt szellemi függetlenségünk és szabad szellemű nyugati vonzódásunk egyetlen nemzetközileg is érthető bizonyítéka. Sajnos, Magyarországon nyomták. Ha máshelyt nem, a nyomdai adatoknál, az imprimatúránál kilógott a lóláb. Olyan folyóirattal kéne az örökbe lépnünk, amelyet külföldön szerkesztenek, s ott is nyomnak egyetemes nemzetközi szemle gyanánt. Üljünk észrevétlenül az európai szellem kerekasztalához, adjunk magunkról számonként csak egy-két életjelt, legyünk szerény vendégek a saját portánkon, de mindig francia, svájci, olasz, dél-amerikai s közép-európai munkatársak közt! Jó hírünkért Svájcban Hubay Miklós nagyon sokat tesz. Hozzáértéssel válogatja ki a magyar műveket, ismeri a hazai szellemiség íratlan ranglistáját, jól válogatja meg svájci és francia barátait is. Mestersége az írás, céhbeliként ismeri szellemünket, fiatal s tele van ötlettel, munkakedvvel. Érzelmeit kissé hirtelen kimutatja, helyes értékítéleteit nem burkolja épp olyan helyes diplomáciai formákba. De hivatás lobog benne: védeni és biztatni kell. 2. Ma már Olaszország is annyira centralizált, hogy a magyar munkát országos visszhanggal Rómára és Milánóra lehet szorítani. Kardos Tibor a római magyar akadémia élén s Ruzicska Pál a milánói bölcsészkaron régi helyzetismerettel, latinizált szellemben s tökéletes nyelvtudással működik, az olaszok mindkettőjüket szeretik s becsülik. Irodalmi vonatkozásban az a legfőbb tennivalójuk, hogy java irodalmunkat egyes művek elhelyezésével s ha lehet, java íróink személyén át is bemutassák az olasz elitnek. Álirodalmunk, külföldön írt bestsellereink, az angolból fordított magyar félponyva sehol se szereztek annyi ismerőst a selejtes olvasók s annyi megvetést az elit körökben. Az olasz elit műveltsége sokoldalú és többnyelvű, a dél-amerikai testvérirodalomban épp olyan jártasak, mint a régi angol költészetben, a francia szürrealizmusban vagy a szovjet irodalomban. Választékos kozmopolitizmusukat jól kiegészítené a válogatott magyar irodalom. Egyéni művekre s nem szüreti felvonulásokra: antológiákra gondolok. Hosszabb viták után magam is áttértem Hubay Miklósnak helyszíni tapasztalatokból szerzett ama véleményére, hogy egy ismeretlen irodalmat nem lehet egyszerre s töredékeiből bemutatni. A kollektív hírt öt-hat író egyéni sikerével kell előkészíteni. Kezdetben vala Puskin és Ibsen, csak az Ő dicsőségük után kezdtek orosz, illetve norvég irodalomról beszélni. Az olasz kiadók megközelítésének jelenleg két módja van, az egyik római akadémiánk folyóirata, a másik - s a célra ez a hitelesebb és mozgékonyabb - a Fiera Letteraria, amely minden héten szemlét tart a külföldi irodalmi hírek fölött. A lapot egyébként egy fiatal vállalat, a Bussola adja ki. \