Gönyei Antal: Dokumentumok Magyarország nemzetközi kulturális kapcsolatainak történetéből, 1945–1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 8. Budapest, 1988)

KÖLCSÖNÖS (BILATERÁLIS) KULTURÁLIS KAPCSOLATAINK EURÓPA ORSZÁGAIVAL ÉS MÁS ORSZÁGOKKAL

78/B Moszkva, 1946. december 21. SZEKFŰ GYULA MAGYAR KÖVET ÁLLÁSFOGLALÁSA A TERVEZETT MAGYAR INTÉZET FELÁLLÍTÁSÁRÓL ÉS A SZOVJET-MAGYAR TUDOMÁNYOS KAPCSOLATOK FEJLESZTÉSÉRŐL Újra áttanulmányozva az ez ügyben vett rendeleteket és a közoktatásügyi miniszter úr pro memóriáit és egyéb szövegeit, az egész elképzelésben egy alapvető tévedést lá­tok, ami lehetetlenné teszi a tervek ilyetén megvalósítását. Az eredetileg Collegium Hungaricum, majd Magyar Intézet, végül Czinkótszky tanácsos úr nyári látogatása óta Kabinet néven tervezett intézmény a közoktatásügyi miniszter úr és a Külügyminisztérium elképzelése szerint még mindig olyan feladato­kat látna el, aminőket a Nyugaton alapított régi Collegium Hungaricumok. Márpedig ilyennek alapítása a Szovjetunióban lehetetlen. Megállapításaim szerint egyetlen államnak sincs ilyen intézete, még a cseheknek sem, s azon feladatokat, melyeket mi egy Magyar Intézethez fűzünk, s amelyek két­ségtelenül igen fontosak, egyik nép sem egy intézet által, hanem a legkülönbözőbb eszközökkel látja el. Elsősorban attaséival, sőt követségeiken külön kultúrosztályok­kal. Az úgynevezett kabinet, melynek felállításáról az említett miniszteri tanácsos úr Szvetlov miniszterhelyettes úrral tárgyalt, nem alkalmas ezen feladatok vállalására. Kabinet annyi, mint egy önálló tanszékkel és több másodrendű, tanszék nélküli ta­nárral rendelkező tanár (mondhatnók főtanár) intézetében a tudós (tanár) alkalma­zása bizonyos tudományágakra egy-két asszisztenssel és esetleg külön könyvtárral. Ezen tudósnak tehát bele kellene illeszkednie az intézetbe, s ugyanoly tudományt kell művelnie, mint az intézetet igazgató (fő) tanár. Ha tehát a leningrádi finnugor tanszék mellett alapítjuk a kabinetet, oda csak finnugor tanárt és asszisztenst küldhetünk, s akik ott a közoktatásügyi miniszter Pro memóriájában felsorolt feladatok közüla2.-4.-etés 7.-et egyáltalában nem végezhetik. Lehetővé lesz nekik az 1., de valószínű, hogy a magyar nyelv teljes ismeretlensége és az orosz diákok elfoglaltsága és kötött tanrendje miatt jó, ha egy-két hallgatót kap­nak. Lehető lesz az 5. és 6., idővel, a közlekedési viszonylatok javulásával, de persze csak ha az illető urak érteni fognak az 5. és 6.-hoz. A tizenöt magyar ösztöndíjas jelenleg tizennégy különböző szakhoz tartozik, s így egy finnugor kabinet alá alig rendelhető értelmes módon. Szvetlov miniszterhelyettes és Csemodanov professzor legújabban leplezetlenül ki­fejezték, hogy külön magyar kabinetnek nem látják célját, mert hallgatók úgysem igen lesznek. Nézetem szerint finnugor kabinetet mégis lehetne alapítanunk, de akkor le kell számolnunk azzal, hogy ott egy-két finnugor tudós magántudósként fog dol-

Next

/
Oldalképek
Tartalom