Gönyei Antal: Dokumentumok Magyarország nemzetközi kulturális kapcsolatainak történetéből, 1945–1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 8. Budapest, 1988)
II. NEMZETKÖZI KULTURÁLIS SZERVEZETEK ÉS MAGYARORSZÁG
vak voltak, bár a gyermekművészeti résznél mi - a többiekkel ellentétben - inkább az iparrajziskolák professzionálisabb rajzait vittük ki. Könyvgyűjtésünk igen szép, talán csak az angol és norvég múlja felül. E gyűjtésekben Hubay Miklós járt elől jó példával, s része volt benne Vaska Gyulának, aki e nemzetközi intézménynél dolgozik. Itáliából visszatérve a Comité beutalása révén egy hetet tölthettem a Locarno melletti Caviglanóban egy, a svájci szakszervezetek által létesített üdülőben. Itt igen érdekes nemzetközi szocialista elméleti és mozgalmi emberek voltak (spanyolok, jugoszlávok, osztrákok stb.), akikkel természetesen élénk szellemi kapcsolatba kerülhettem. Nem lenne beszámolóm teljes, ha befejezésül igen nagy hálával nem emlékeznék meg mindazokról, akik segítséget nyújtottak elutazásunkhoz s igen nehéz körülmények között kitartottak abban, hogy a Pen kongresszuson, a nagy nemzetközi szellemi fórumok e legkitűnőbbikének egyikén ez idén is részt vehessünk. Különösképp Ortutay Gyula miniszter eredményes és személyes intervencióját kell megköszönnöm, ezenfelül Bassola Zoltán államtitkár jóindulatát éppannyira, mint Sőtér István, Pusztayné Himmler Márta, Radnóti Miklósné és Molnos Lipót nagyon jóleső, eredményes és odaadó támogatását. Passuth László Tisztázat, UMKL XIX-I-l-e 1947-110920 36 Budapest, 1947. szeptember 25. PASSUTH LÁSZLÓ A MAGYAR PEN CLUB FŐTITKÁRÁNAK ÖSSZEFOGLALÓ EMLÉKEZTETŐJE (PRO MEMÓRIA) A TÁJÉKOZTATÁSI MINISZTÉRIUM RÉSZÉRE A PEN VILÁGSZERVEZETTEL FENNTARTOTT KAPCSOLATOKRÓL A Magyar Pen Club 1926-ban alakult, a nagy nemzeti centrumokkal majdnem egyidőben. Az 1932-ben Budapesten tartott kongresszus emléke élénken él még azokban a régi tagokban, akik ebben részt vehettek. Galsworthy halála után a világelnökség nyitva maradt. Az idei XX. világkongresszus Zürichben Maurice Maeterlincket választotta meg elnökévé. A Szovjetunió ez idő szerint még nem képviselteti magát a Penben, viszont a cseh és lengyel centrumok már 1946-ban Stockholmba is küldtek delegátusokat, a román, jugoszláv centrumok az idén jelentkeztek, a bolgár centrum röviddel ezelőtt értesített bennünket megalakulásáról, s kérte, hogy tájékoztassuk az eddigi eredményekről.