Dancs Istvánné: Dokumentumok a szabadművelődés történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 7. Budapest, 1988)

1946-1949 V. SZABADMŰVELŐDÉSI FELÜGYELŐSÉGEK, EGYESÜLETEK, SZERVEZETEK MŰKEDVELŐ TEVÉKENYSÉGE

sárnap szerepelnek műsorral. Az egyik csoport vezetője Kaszás Ferenc, a másiké pedig Hegedűs István elvtárs. Azonkívül szerepeltek kisiparos-, kiskereskedő-ankéton, pártnapokon és az októberi forradalom emlékünnepélyén. Kőszegen a műkedvelők a Szakadék után újabb egész estét betöltő darabbal készülnek. Szerepeltek pártnapokon és az októberi forradalom emlékünnepélyén. A kőszegi Jurisich zenekar és a munkás­dalárda nyilvános szereplésére november hónapban nem került sor. Falusi kultúrgárdák szerepléséről nem tudunk jelentést adni, tekintettel arra, hogy majdnem min­denhol Mikulásra és karácsonyra készülnek. Több falusi pártszervezet fordult hozzánk kultúranya­gért, és kaptak tőlünk a Szikra kultúrkiadványaiból. December hónapban előreláthatólag több falusi szervezetünk kultúrmunkájáról tudunk majd beszámolni. MADISZ-szervezeteink annál intenzívebb kultúrmunkát folytattak már november hónapban is. Ez elsősorban a falusi MADISZ-szervezeteinkre áll. Ellenfeleink kulturális tevékenysége november hónapban nem volt különösebben élénk. Szombat­helyen előadás-sorozat folyik a premontrei gimnáziumban, amely két részből áll, egy hitvédelmi tan­folyam és a krisztusi világosság. Igen nagy hallgatóság vesz azokon részt, és a hallgatóság körében fel­tűnően sok a férfi. Cserkészek, FISZ és egyéb ifjúsági szervezetek különösebb jelentőségű kulturális tevékenységéről nem tudunk. Szabadság! Fogalmazvány. - Vas Megyei Pártarchívum. 46. ő. e. 178 Szentgotthárd, 1946. november 4. A MAGYAR KOMMUNISTA PÁRT SZENTGOTTHÁRDI SZERVEZETÉNEK JELENTÉSE AZ MKP MEGYEI VEZETŐSÉGÉNEK KULTÚRGÁRDÁJUK MŰKEDVELŐ ELŐADÁSÁRÓL „Tarka estet" rendezett táncmulatsággal egybekötve szentgotthárdi pártszervezetünk kultúrgárdája, amelyet vasárnap este 8 órai kezdettel rendezett a helybeli „Korona" vendéglő nagytermében. Rausch József helyi titkár üdvözlő beszéde után Szilágyi László elvtárs megkezdte az első műsorszám bekonferálását. Népdalok (a munka dicsérete, Dal a szabad hazáról), apró kis monológok (Temető­ben, a Kávéházban, a Béka), Tarr Zoltán saját szerzeményű költeménye (A riadó), a szavalókórus fel­lépése (A munka dala, Bányászdal, Feltámadott a tenger), a múlt rezsim és a mai demokratikus rend napjainak jelképes bemutatása tették gazdaggá és színessé a kultúrgárda szereplését. Á „tarka est" megrendezése hatalmas érdeklődésre tartott számot, amelynek kézzelfogható bizo­nyítéka a közel 400 főnyi tömeg jelenléte. A tetszéssel fogadott műsorszámokat szűnni nem akaró tapsvihar kísérte. De talán idézzük a szociáldemokrata testvárpártunk titkárának a vasút, a rendőrség vezetőinek nyilatkozatát, amelyet Vígh László elvtársunknak adtak a kultúrgárda fellépésének tetszésnyilvánításával kapcsolatban. A Szociáldemokrata Párt titkára a következő nyilatkozatot adta Vigh elvtársunknak: szentgotthárdi viszonylatban, mint kezdet, elég jól sikerült. A hallgatóság körében nagy érdeklődést ébresztett fel. Az előadás sikert aratott, amelynek jelentősége attól függ, hogy kik hogyan értékelték. Egyébként lá­tom azt, hogy a kultúrgárda tagjai tehetségesek, tanulnivágyók, és jól sikerült szereplésük a közönség­nek is imponált. Tanuljanak és gyakoroljanak tovább odaadással, és természetesen a jövőben nagyobb sikereket is el fognak érni, ezzel a munkájukkal az előrehaladást, a népkultúra fejlesztését szolgálják. Osztozom testvérpártunk, az MKP kultúrgárdájának sikerében, és kívánom további sikeres működé­süket. A magyar vasutas dolgozók részéről Fónyi Albert állomásfőnök a következőképpen nyilatkozott: A közönség részéről megelégedést és egyben csodálkozást keltett a kultúrgárda szereplése. A sze­replők részéről a legnagyobb igyekezetet és ambíciót tapasztaltuk, amibe belevegyült a szerepükkel párosult, ez ideig titkolt tehetség. Az MKP vasutasüzemi pártszervezete részéről is szerepeltek, akik nagy várakozással néztek a mai műsoros est elé. A kultúrgárda eredményeket fog felmutatni, mert a tapasztaltak alapján sok jó tehetség működik benne. Műsoros estek rendezésével munkájuk teljes sikerhez vezet, amely a mozgalomra is kedvező hatást gyakorol.

Next

/
Oldalképek
Tartalom