Dancs Istvánné: Dokumentumok a szabadművelődés történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 7. Budapest, 1988)
1945-1949 I. A SZABADMŰVELŐDÉS SZERVEZETÉNEK KIALAKÍTÁSA
16. Gyála A helyi ügyvezető 21 alap-ismeretterjesztő tanfolyamot tervez, ennek munkatervét a kisközségekével együtt már felterjesztettem. Ennek kiadásai 84 forint előadói tiszteletdíj. Ezenkívül tervez egy kötőtanfolyamot, de időtartamát nem jelöli meg. Semmiféle részletet nem közöl a tanfolyamról. 17. Kevermes Ügyvezetői változás miatt munkatervet még nem küldött be. 18. Királyhegyes Munkatervét még nem közölte. 19. Kiszombor Ügyvezető változás miatt munkatervét még nem küldte be. 20. Kövegy Munkaterve mintaszerű. 26. sz. mellékletként az egész munkatervet felterjesztem. 750 forint állami támogatást kér, ennek folyósítása méltányos. 21. Kunágota Munkatervet még nem küldött be. 22. Kübekháza Szabadiskola címen 84 előadássorozatot tervez. Figyelmeztettem, hogy a szabadiskola címét ez az előadássorozat nem igényelheti, ezért az egész tervezetet alap-ismeretterjesztő tanfolyamnak minősítettem. Munkatervét 27. számú mellékletként közlöm. Államsegélyt 486 forintot kér. Ebből 336 forint a 84 előadás tiszteletdíja, 60—60 fűtés, takarítás, 30 pedig világítás költségei. 23. Magyarbánhegyes Részletes munkatervet nem közöl, azonban a múltból ismeretes az a széles körű munka, ami a községben folyik. Mindössze 20 Ite. előadás körvonalait jelzi. Az erre kiutalandó államsegély 80 forint. 24. Magyarcsanád Munkatervet még nem küldött be. 25. Magyardombegyház 60 órás alap-ismeretterjesztő tanfolyam munkatervét küldte be, amit 28. számú mellékletként terjesztettek fel. 26. Medgyesbodzás Munkatervet még nem küldött be. 27. Medgyesegyháza Szabadiskolát szervez. Ennek részleteit már felterjesztettem. A kisgazda ifjúság közművelődési tanfolyamának (40 óra) részletes munkatervét 29. sz. mellékletként felterjesztem. A katolikus ifjúság 75 órás tanfolyamának munkatervét 30. számú mellékletként terjesztem fel. A kért államsegély összege 460 forint. Ezenkívül az MNDSZ keretében tervezett előadássorozatot, ennek részleteit még nem közölte. 28. Mezőhegyes A helyi ügyvezető a község általános kulturális viszonyairól nem ad részletes képet. Mivel ez a község általában eltér a vármegye többi községeinek szervezetétől, szükségesnek tartom, hogy a helyi viszonyok ismeretében általános képet rajzoljon róla. Állami ménesbirtok maradványain épült. A tulajdonképpeni községben a tisztviselők és a ménesbirtok alkalmazottai laknak, továbbá a cukorgyár munkásai. Tipikus települési formája a külterületen a major. Itt él a ménesbirtok cselédsége. Természetes, hogy a tulajdonképpeni község művelődési feladatain kívül gondoskodni kell a majorok népének művelődéséről. Itt az iskolához kapcsolódik természetesen - a munka. Szabadiskolát vagy hosszabb tanfolyamot rendezni ma még nem lehet, mert a majorsági települési rend felbomlóban van, a majorokat lebontják, a lakosság a közeli községekbe vagy új településekre húzódik. A következő tanfolyamokról adtak hírt: 32 órás csuhétanfolyam a 84. sz. majorban. 31. számú melléklet. Eszperantó nyelv a központi iskolában, 48 órában. 32. sz. melléklet. ,80 órás analfabéta tanfolyam, a 81. sz. majorban. 33. sz. melléklet. 25 órás családvédelmi tanfolyam. 34—35—36. sz. melléklet. 20 órás egészségügyi tanfolyam a belsőperegi iskolánál 37—38. sz. melléklet. 18 órás Ite. előadás a kultúrcsarnokban. 39—40. sz. melléklet. 120 órás közműveltségi tanfolyam. 41. sz. melléklet. Ezeknek a tanfolyamoknak előadói tiszteletdíja 1372 forint államsegély. 29. Mezőkovácsháza 42. sz. melléklet alatt felterjesztem az 52 órás közműveltségi tanfolyam munkatervét. 208 forint államsegélyt igényel.