Dancs Istvánné: Dokumentumok a szabadművelődés történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 7. Budapest, 1988)

Bevezető

tóság. A 240/1947. ME rendelettel

15 a szabadművelődési foglalkozású személyzet számára külön státust rendszeresítettek. A szabad művelődésnek ez a szervezete 1948 közepéig funkcionált. A kormány 10 640/1948.

16 számú rendelete intézkedett az iskolán kívüli nevelés szerveinek újjáalakításáról. E rendelet az ország területét oly módon osztja fel szabadművelődési kerületekre, hogy minden vármegye és minden törvényhatósági jogú város alkot egy-egy szabadművelődési kerületet. A kerületek élén a szabadművelődési felügyelő állt, aki az elsőfokú hatóság szerepét töltötte be. A felügyelőnek döntési joga lett az iskolán kívüli nevelés mindazon ügyeiben, amelyeket a vallás- és közoktatásügyi miniszter külön rendelettel feladatkörébe utalt. A rendelet tehát a felépítményhez, a rendszerhez lényegében nem nyúlt,, az újjáválasztással elsősorban a káderváltást, a személycseréket kívánta megoldani, a szabad művelődés éléről a régi rendszer embereit elmozdítani, még akkor is, ha azokkal szemben politikai vagy szakmai kifogás nem is merült fel. Minden 1945-1946 fordulóján létrehozott szabadművelődési kerületben szabadművelődési kerületi tanácsot kellett szervezni, élén az Országos Szabad Művelődési Tanáccsal (OSZMT), amely a politikai pártok, a különböző társadalmi szervezetek képviselőiből szerveződött. A kerületi tanács a felügyelő tanácsadó szerve volt az iskolán kívüli nevelésnek a kerületet érintő minden kérdésben. De a tanács az iskolán kívüli nevelés országos horderejű ügyeiben is tehetett javaslatokat a felügyelő útján. A felügyelő által nem pótolt hiányokra, illetőleg a nem orvosolt hibákra vonatkozó észrevételeit pedig közvetlenül az OSZT elé terjesztette. A kerületi szabadművelődési tanácsok a demokratikus felnőtt és ifjúsági szervezetek (a rendelet felsorolja őket) egy-egy képviselőjéből, a helyi közigazgatás irányító tényezőiből, a jelentős kultúrmunkát kifejtő társadalmi, tudományos, irodalmi egyesületek és szervezetek egy-egy küldöttéből és az iskolán kívüli nevelésben kitűnt személyekből szerveződtek. A kerületi tanács elnökét a tanács által jelölt három tag közül az OSZT elnöksége bízta meg. A tanács az ügyeket teljes ülésen, ill. bizottságokban tárgyalta meg. A vallás- és közoktatásügyi miniszter minden községben az illetékes felügyelő javaslatára szabadművelődési ügyvezetőt bízott meg, aki a felügyelőnek közvetlenül alárendelt személyként működött. Az ügyvezető tanácsadó szerve a községekben és a városokban szervezett helyi bizottság volt, amelynek összetétele és feladata a kerületi tanácséval egyezett, természetesen csak a község vagy a város területére kiterjedően és hatáskörrel. A helyi bizottság elnökét a helyi tanács tagjai közül szótöbbséggel választották meg. A felszabadulás után újjászerveződött és nevében is megújult szabad művelődés szervezetével, irányításának módjával, tevékenységének eszmei, tartalmi vonásaival a szakirodalom részletesen foglalkozott.

17 Megállapították, hogy a minisztérium intenciói szerint az iskolán kívüli nevelést a társadalmi öntevékenységre kellett építeni. Az állami szervek fő feladata a társadalmi szervek öntevékenységének támogatása, munkájuk összehangolása volt. A hivatali szervek csak ott szervezték a művelődést, ahol a társadalmi szervek ezt a feladatot egyáltalán nem, vagy hiányosan és helytelenül látták el. A szabad művelődés új szervezetét kialakító minisztériumi rendelet ideológiai irányelvként a magyar jellem, a magyar ízlés fejlesztését, a vallásos érzés ápolásánál pedig a felekezetek közötti türelem kinevelését szorgalmazta. A magyar társadalom eszmei-világnézeti tarkasága, különböző politikai törekvései, az egyházak, a pártok és tömegszervezetek eltérő vagy szemben álló nézetei, amelyek a koalíciós időszak politikai, társadalmi viszonyait tükrözték, természetesen a szabad művelődés területén is kifejezésre jutottak. Az ideológiák, eszmék, politikai irányok, szociális különbségek sokféleségében a minisztérium nem kívánt döntőbíró lenni, látszólagos objektivitással kezelte ezeket, s szabad utat engedett mindenféle kezdeményezésnek, amely nem sértett szűkebben vett politikai, vallási és egyéb érdekeket, nem támasztott fel káros, a letűnt rendszerhez kötődő fasiszta, ellenforradalmi nézeteket, nem ütközött az ország és a nép közvetlen érdekeibe. A szabad művelődésnek ez az alulról kibontakozó és a tömegeknek gyakran spontán aktivitására épülő irányítási rendszere - a koalíciós politikai viszonyok között - arra a minisztériumban követett elvre épült, hogy „...egyenlőséget kell biztosítani minden kulturális megmozdulásnak", a szabad művelődés a koalíciót nem politikai küzdőtérnek, hanem békés együttélési formának tekintette, amelyben „a különböző irányzatok nem ellenségei, hanem kiegészítői egymásnak". A szerző szerint azonban - akivel csak részben érthetünk egyet - ez az elképzelés nem felelt meg a történelmi realitásoknak. Hiszen a szabad művelődés nemcsak a divergencia, hanem a közeledés szférája, terepe is volt - még akkor is, ha ezt a későbbi években megkérdőjelezték. A közművelődés általános elvei és módszerei a haladó pedagógiának olyan elveire épültek, mint az ismeretközlést kiegészítő önálló gondolkodás, a helyes ítéletalkotás, a demokratikus irányultságú,