Dancs Istvánné: Dokumentumok a szabadművelődés történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 7. Budapest, 1988)
1945-1948 IX. ÜLÉSEZIK AZ ORSZÁGOS SZABAD MŰVELŐDÉSI TANÁCS
tehát az ülés határozatképes. Karácsony Sándor elnök a jegyzőkönyv vezetésére dr. Szabó Árpádot; hitelesítésére Gyulai Lászlót és Vágvölgyi Tibort kéri fel. Ismerteti a megjelentekkel a tárgysorozatot, és emlékezteti őket arra, hogy az ügyrend 6. §-ának 3. pontja értelmében: választásoknál a szavazás titkosan, szavazólapokkal történik. Kiosztja a szavazásra jogosultak között a tagok névsorát és felkéri őket, a választandó elnök nevét kereszttel, az elnöki tanácsba küldendő két tagét pedig más feltűnő jellel jelöljék meg. A szavazás megejtése után az elnök megállapítja, hogy öt érvényes szavazócédulát adtak le, a politikai bizottság elnökévé 5 szavazattal Darvas Józsefet, az elnöki tanács tagjává pedig 4-4 szavazattal Antal Jánosnét és Vágvölgyi Tibort választották. Felszólítja a főtitkárt, hogy a tárgysorozat második pontja értelmében tegyen javaslatot a bizottsági titkár személyére vonatkozóan. Főtitkár javasolja, hogy a politikai bizottság válassza meg titkárul Kovács Ferencet, a debreceni Tankerületi Főigazgatósághoz beosztott állami gimnáziumi tanárt. A bizottság a főtitkár javaslatát egyhangú határozattal elfogadja. Az ülésen megjelenik Gombos Ferenc miniszteri tanácsos, a szabadművelődési ügyosztály vezetője, és felkéri a pártok képviselőit, hassanak oda pártszervezeteiken keresztül, hogy a vidéki pártszervezetek is beküldjék képviselőiket a helyi szabadművelődési tanácsokba. Felkéri azonkívül a politikai bizottságot, hogy a demokratikus szabadművelődés mindnyájuk megítélése szerint közös alapelveit dolgozzák ki és körlevélben hozzák a vidéki szabadművelődési tanácsok tudomására. A bizottság mind a két javaslatot magáévá teszi és tagjait felhívja, hogy nyolc napon belül pártjuk álláspontját írásban közöljék az Országos Szabad Művelődési Tanács irodájával. A benyújtandó irányelvek egyeztetésére és a körlevél megfogalmazására a politikai bizottság felhatalmazza a megalakítandó elnöki tanácsot. Több tárgy nem lévén, elnök az ülést berekeszti. Szabó Árpád s. k. jegyzőkönyvvezető Vágvölgyi Tibor s. k jkv.-hitelesítő Tisztázat, - UMKL XXVII. l-l. 2. ő. e. 334 Budapest, 1946. november 22. JEGYZŐKÖNYV AZ ORSZÁGOS SZABAD MŰVELŐDÉSI TANÁCS POLITIKAI BIZOTTSÁGÁNAK 1946. NOVEMBER 22-1 RENDES ÜLÉSÉRŐL (Az eredetileg november 15-re összehívott ülés határozatképtelenség miatt elmaradt.) Tárgysorozat: 1. A múlt ülés jegyzőkönyve. 2. A pártakadémiák kérdése. 3. Esetleges indítványok. Jelen vannak: Karácsony Sándor, a tanács elnöke, Antal Jánosné bizottsági tag: Barczán Endre, Kovács Ferenc, Újfalussy József és Victor János titkárok. Kimentette magát: Vágvölgyi Tibor. Nem jelent meg: Gyulai László. Karácsony Sándor, a tanács elnöke üdvözli a megjelenteket, megállapítja, hogy az ülés határozatképes, a megjelentek számára való tekintet nélkül. A jegyzőkönyv vezetésével Kovács Ferenc titkárt bízza meg, hitelesítésére Antal Jánosnét kéri fel. A tárgysorozat első pontját elhagyják, rátérnek a 2. pont tárgyalására. Kovács Ferenc bizottsági titkár ismerteti az elnöki tanácsnak azt a határozatát, mely szerint minden szervezet, amely szabadiskolát vagy ilyen jellegű intézményt akar szervezni, köteles bejelenteni a VKMnek ebbeli szándékát. Felhívja a figyelmet arra, hogy a Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt pártakadémiákat indítottak és nem jelentették be a VKM-nek. Ez veszedelmes precedenst teremthet, mert egyéb szervezetek is indítanak ezen felbuzdulva a VKM tudtán kívül és jóváhagyása nélkül Karácsony Sándor s. k. elnök