Dancs Istvánné: Dokumentumok a szabadművelődés történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 7. Budapest, 1988)
1946-1949 VIII. A SZABADMŰVELŐDÉSI FELÜGYELŐSÉGEK ÉS EGYESÜLETEK ANYAGI TÁMOGATÁSA
Detk, 1948. június 24. DETK KÖZSÉG TÁRSADALMI SZERVEINEK SEGÉLYKÉRELME KULTÚRTEREM LÉTESÍTÉSÉRE Alulírottak, de itt is megnevezett Detk községében levő Földmíves Szövetkezet, Magyar Dolgozók Pártja, UFOSZ-szervezet, FÉKOSZ, MNDSZ női szervezet, EPOSZ ifjúsága, valamint és főleg a helyi szabad művelődés csoportja, hogy ezen kérésüket a helyi dolgozó munkásság érdekében meghallgatni szíveskedjenek, és kérésüket, amennyiben lehet, soron kívül támogatni szíveskedjenek. A nevezett népi szerv vezetőségei és főleg a szabadművelődési csoport vezetősége kultúrterem építésére, mely 28X8 terjedelmű terem, valamint olvasókör, könyvtár és a helyi Fm. Szöv. részére 6X4-es boltépület, mely az építendő épülethez lenne csatolva, erre a célra 200 000 forint segélyt megadni szíveskedjenek. A terem szolgálná a szabad művelődés célját, az olvasó és a könyvtár mellékszobákkal. A magyar dolgozók, UFOSZ, FÉKOSZ, MNDSZ, valamint az EPOSZ kultúrterveit, vagyis szórakoztató otthonát. A helyi földmíves Szövetkezet adna egy 600 négyszögöles házhelyet, melyre építendő lenne. Úgy a juttatás során kapott épületekből tetőanyagok rendelkezésre állanak, valamint némi kőanyag. így a Vallás- és Közoktatási Minisztériumtól kérünk támogatást ezen kulturális építmény megvalósítási érdeke építésére. Községünk a múlt rendszer mostoha fia volt és ily dolgok és építmények is lakosság továbbfejlődése érdekével nem törődtek, valamint úgy a felsorolt népi szervek sem tudtnak sehol sem összejönni és gyűléseket tartani. A jelenlegi fiatalság épp úgy, mint a múltban, úttalanul bolyong, mivel sem a művelődés alapján, sem pedig semmi szórakozási lehetőség és mód nincs meg a szórakozására. A szabad művelődés szempontjából is igen lemaradott a helyi nép, mivel sem télen, sem nyáron épület hiánya miatt előadásokat nem tudnak tartani. Ezen épület állana: 1 db 6X4 és szövetkezeti üzlethelyiség. 1 db söntés, mely a 28X8-as kultúrteremre is nyílana, valamint utcafrontra is. 1 db olvasóterem és 1 db könyvtár. A kért épület felépítése az ősz folyamán igen előnyös lenne községünk népe érdekében. Tisztelettel kérik az alant aláírt népi szervek ezen épület felépítésében a Kultuszminisztérium soron kívüli támogatását és a kért segély megszavazását. Annál is inkább, ha a múlt rendszernek mostohafia volt községünk, így a demokráciában némi támogatásban részesüljünk és vegyék pártfogásba, valamint támogatásba községünket, népünk kulturális fejlődése és felemelkedése céljából. Kérésünk ismételve, bízván a Vallás- és Közoktatási Minisztérium anyagi támogatásában, kérésünket megújítva maradunk tisztelettel Lóczi György s. k. Magyar Dolg. P. titkár Nagy István s. k. FÉKOSZ-elnök Petk Mihályné s. k. MNDSZ-vezető Szabó István s. k. ügyvezető Holló Mihály s. k. községi bíró Földműves Szövetkezet Szabó Alajos s. k. Kupezs József 's. k. UFOSZ-elnök Szabó István s. k. EPOSZ ifj. vezető Bakos Aladár s. k. Szabad művelődési vezető Tóth Sándor s. k. elnök Kézzel írt tisztázat. - UMKL XIX. I-l-i-227 691-1948. Az iraton található feljegyzés szerint az 1949-es terv végleges eldöntése után küldenek választ.