Dancs Istvánné: Dokumentumok a szabadművelődés történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 7. Budapest, 1988)
1946-1949 VIII. A SZABADMŰVELŐDÉSI FELÜGYELŐSÉGEK ÉS EGYESÜLETEK ANYAGI TÁMOGATÁSA
Összefoglalva a kérelmeket és kiértékelve azokat, a következőket kérem, illetőleg a következőképpen kérem megvalósítani a vándorkönyvtárak létesítését. A legsürgősebb és legszükségesebb vándorkönyvtárak lennének a monori tanyaközpontban, a rákóczitelepi, a kiscsákói és a tatársánci kirendeltségen létesítendő vándorkönyvtárak. Amennyiben lehetséges, úgy kérem miniszter urat, hogy ezeken a helyeken legkésőbb ez év végéig szíveskedjék egy-egy vándorkönyvtárat létesíteni. Az e tárgyban kiadott, az iskolák igazgatóinak címzett kérdőívből megállapítottam, hogy két iskolában a bónumi állami általános iskolában és a tatársánci állami elemi népiskolában van meg régebbi vándorkönyvtárak maradványa, mivel ezeknek a könyveknek a kicserélése szükséges, azért javasolom, hogy a tatársánci könyvanyagot szíveskedjék a bónumi általános iskolának kiutalni. A bónumi anyagot pedig a pusztaszentetornyai úgynevezett sósföldi községi iskolának. (Benczúr János tanítónak.) Ennek megtörténtére legalább ez év őszön szükség lenne. Amennyiben kérelmem teljesíthető, úgy a város külterületi lakossága részére 6 új vándorkönyvtár létesülne és így a következő évre csak 5 vándorkönyvtár létesítése maradna meg. Tisztázat. - UMKL XIX. I-l-i-223 728-1948. Az iratra kézírással rávezetve: „A vándorkönyvtárak szétosztása megtörtént. További intézkedést nem igényel, a/a Bp. 1948. IV. 10. Olvashatatlan aláírás s. k. K. IV. 21. NI. s. k." Az ügyiratban megtalálhatók a levélben említett kérelmek. i 302/A Budapest, 1948. február 19. A SZABADMŰVELŐDÉSI ÜGYOSZTÁLY FELJEGYZÉSE A MŰSZAKI OSZTÁLY RÉSZÉRE AZ ÉPÍTÉS- ÉS KÖZMUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÁLTAL KÉSZÍTETT TÍPUSKULTŰRHÁZTERVRŐL A napilapokból nyert értesülések szerint az ÉKM elkészítette az ún. típuskultúrházak tervét. A tervek szerint 200 és 400 személy befogadó képességű kultúrház terve készül el, amelyeknek építési költsége 500 000 Ft, illetve 1 000 000 Ft. A napilap cikkében végül közölte azt, hogy a 3 éves tervben kultúrházak építésére 10 400 000 Ft van felvéve. Az üo.-nak ez utóbbival kapcsolatban meg kell jegyeznie azt, hogy az 1. évben 1 200 00QFt, a 2. évben ugyancsak 1 200 000 Ft és csak a 3. évben van nagyobb összeg 8 000 000 Ft előirányozva. Tehát ezek szerint a 3 évben vagy 10 db 400 személyes, vagy 20 db 200 személyes kultúrházat tud a VKM felépíteni. Ugyanakkor - az üo.-hoz eddig is befutó - több száz kérelmet nem tudna a VKM teljesíteni. Különösen ez utóbbiakkal kapcsolatban az üo.-nak többször hangoztatott véleménye az, hogy a kisebb 1-2 helység kultúrigényeit adó kultúrházak helyett inkább a nagyobb jelentőségű népfőiskolák építését kell előremozdítani és így működési lehetőséget adni részükre. Á tervhivatal véleménye szerint is inkább nagyobb összegű építkezéseket hajtson végre a VKM, s azt is belátta, hogy a népfőiskoláknak építését kell előmozdítani. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az üo. nem tartja a falusi kultúrházak létesítését kulturális szempontból fontosnak, de ezek anyagi támogatására inkább a 3. tervévben gondol, amikor 8 000 000 Ft van előirányozva. Tehát visszatérve az ÉKM terveire, az üo. kívánatosnak tartja azt, hogy az elkészített terveket az ÉKM a tárca rendelkezésére bocsátaná. Az üo. elgondolása az, hogyha a jelen költségvetési évben nem is tud adni anyagi támogatást, de legalább egy minden tekintetben gondosan elkészített tervet tudjon az igénylőknek mutatni követendő példaképül és ezzel megtakarítva a községnek a tervek elkészítéséért adandó költségeket. A terveket az üo. megküldené a vmegyei felügyelőknek, akik a közvetlenül hozzá fordulók részére megmutatnák azokat. Az üo. elgondolásának célszerűségéről véleményezés végett megkeresendő a tárca műszaki osztálya és a tervcsoport. Az üo. véleményének megadása és az ÉKM-hez küldendő átirat elkészítése, valamint a tervcsoporttal történő letárgyalása végett az ügyiratot r. u. a keb. XI. (műszaki) osztályának tisztelettel megküldi. Kiadmányozott fogalmazvány. - UMKL XIX. I-l-i-223 680-1948.