Dancs Istvánné: Dokumentumok a szabadművelődés történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 7. Budapest, 1988)

1946-1948 VII. AZ 1948-AS CENTENÁRIUMI ÉV MEGÜNNEPLÉSE

hívják össze, s az így megbeszélt programot a főosztályvezetők küldjék meg a Tájékoztatási Minisz­tériumnak. 2. Ha a munka elindul, a tájékoztatási küldje meg nekünk is a felhívás tervezetét, hogy ugyanakkor mi is felhívhassuk felügyelőinket. 3. Mi átküldjük az OSZM Tanácsnak a tervezetét, valamint a felügyelők által tervbe vett és folya­matban levő munkákról, s küldünk kimutatást. 4. Az Uj Szántás szerkesztője átmegy az eseménynaptárért. Ha később mégis szükségtek lenne rá, az Uj Szántásból tudtok kapni. Huszty Dénes: A centenáriummal kapcsolatban Széchenyivel is kell valamit csinálni. Ki kell öt értékelni egy bizottságnak, mert nagyon eltérőek róla a vélemények. Újból kéri a támogatást, valamint pozitív javaslatokat, hogy a szabad művelődési szervek milyen formában kapcsolódhatnak bele az események egész sorába, nemcsak helyi, hanem országos viszony­latban is. Az ülést bezárják. Ujfalussy József s. k. Tisztázat. - UMKL XIX. A-l-J-238-1948. 276 Törtei, 1948. h. n. n. TÖRTÉL KÖZSÉG 48-AS IFJÚSÁGI BIZOTTSÁGÁNAK MEGHÍVÓJA 1848 SZÁZÉVES ÉVFORDULÓJÁNAK MEGÜNNEPLÉSÉRE Meghívó Törtei község 48-as ifjúsági bizottsága 1848 százéves évfordulójának méltó megünneplésére 1948. már­cius 11-től 15-ig Petőfi-hetet rendez a megye felettes hatóságai, valamint az ifjúság fővárosi vezetői részvételével. Amidőn 1848 eszménye és történelme minden magyar lelkét áthatja, ünnepségeinkre felettes hatóságainkat, ifjúságunk vezetőit, intézményünk pártfogóit, községünk összlakosságát, külö­nösképpen annak ifjúságát magyar szeretettel meghívja és várja az elnökség. Műsor: Március 11-én, csütörtökön este 6 órakor ünnepélyes Veni Sancte a templomban, 7 órakor ünnepi megnyitó díszgyűlés a mozi helyiségében, a szórakoztató kultúrműsort a helyi Beretvás körzeti iskola növendékei szolgáltatják, Nagy János tanító vezetésével. Március 12-én, pénteken este 6 órakor ünnepélyes ájtatosság a templomban, 7 órakor gazdasági konferencia „Százesztendő magyar parasztsága" címmel, közreműködik a ceglédi aranykalászos gaz­daképző iskola tanári kara. Az összekötő kultúrműsort az iskola növendékei szolgálják. Március 13-án, szombaton este 6 órakor ünnepélyes könyörgés hazánkért templomunkban, 1 / 2 7 órakor „A falu gyöngye" című 4 felvonásos énekes népszínmű ünnepi díszelőadása a róm. kat. ált. iskola kultúrtermében, a szabadművelődési tanács keretében. Előadja a Petőfi Színjátszókör 40 sze­replővel, gyönyörű színrendezéssel. Március 14-én, vasárnap délelőtt 10 órakor ünnepi istentiszteletek, utána az 1848-as szabadságharc­ban részt vett törteli lakosok emléktáblájának ünnepélyes leleplezése. Délután 3 órakor emlékezés Kossuth Lajosra ünnepi díszgyűlésen, amelynek keretében a 48-as bizottság kiváló munkát végzett tagjai a „Jó munkáért" érdemrend kitüntetésben részesülnek. Este l j 2 7 órakor „A falu gyöngye" ünnepi előadásának megismétlése az iskolában. Március 15-én, hétfőn reggel 4 órakor ünnepi díszlövések a Szabadság téren, 5 órakor zenés ébresztő, közreműködik az abonyi fúvószenekar. 10 órakor hálaadó ünnepi istentiszteletek, utána márciusi ünnepély a 48-as törteli szabadságharcosok emléktáblája előtt. Délután 3 órakor a mozi helyiségében ünnepi díszhangverseny, közreműködik a 20 tagú ceglédi szalonzenekar, vezényel dr. Zsengellér Ferenc karnagy. 5 órakot a temetőben megemlékezés szabadságharcosainkról. 1 / 2 7 órakor „A falu gyöngye" harmadik ünnepi záróelőadása az iskolában. 8 órakor ünnepi társasvacsora a Szabó-féle vendéglőben. Zárszó. Ételről és italról gondoskodás történt. Műsormegváltás csütörtökön és pénteken személyenként 50 fillér. A falu gyöngye előadásain 13-án

Next

/
Oldalképek
Tartalom