Dancs Istvánné: Dokumentumok a szabadművelődés történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 7. Budapest, 1988)

1946-1949 III. A NÉPKÖNYVTÁRI HÁLÓZAT ÚJJÁSZERVEZÉSE

fel a VIII. ügyosztályhoz. Az ügyosztálynak ugyanis nagyobb mennyiségű könyv együttes megvásár­lása esetén árkedvezményt biztosítanak a kiadók. Az ügyosztály az együttes megrendelés végösszegét azonnal kifizeti a kiadónak, mégpedig idő- és pénzértékveszteség elkerülése céljából az Ön hivatali államsegélyének terhére. Éppen ezért államsegélyének bizonyos százalékát az ügyosztály erre a célra tartalékolja, de a százalékszám megállapításánál figyelembe kívánja venni az Ön javaslatát is. Közölje tehát az ügyosztállyal, hogy népkönyvtárainak számához és állapotához mérten milyen százalékszám megállapítását tartja megfelelőnek. E célok szolgálatában egyidejűleg megküldöm hivatala címére az alant felsorolt könyveket egy-egy példányban. Iktassa be őket hivatala kézikönyvtárába, s átolvasás után hívja fel rájuk az egyes nép­könyvtárak kezelőinek figyelmét. Gogol: Leánynéző (4,50 P) Pfiaumer: Kis család a nagy Szovjet országban (11 P) Volly: Népi játékok Herman-Harkai: A mai lélektan (6 P) Rubin: A szabadság költői (7,50 P) Petőfi: Az apostol (6 P) Vágvölgyi: A magyar demokrácia születése (2 P) Pánczél: Az ötvenéves mozi (6 P) Kéthly A.: Demokratikus közoktatás (0,80 P) Szerző nélkül: Mit játsszunk? (2 P) Parasztszövetség kiadása: Közművelődési tanfolyam, I—II. (20 P) (Az utóbbi mű anyaga jól felhasználható előadás-sorozatok rendezésénél.) Átvételi elismervényét a könyvek beérkezése után küldje a következő címre: VKM diapozitív-köz­pontja, Bp., V. Báthory u. 12. További tájékoztatásul szolgáljon még az alábbi könyvismertetés is: Új kiadása jelent meg Ady Endre Összes Verseinek (36 P) s újra kaphatók József Attila Összes Versei (22 P) is. De mindkét költő verseiből készült egy-egy olcsó és aránylag mégis sok verset tartal­mazó kiadás is. Az egyik a Népszava antológiája: A forradalmi Ady (14 P), a másik József Attila forradalmi verseinek gyűjteménye: Döntsd a tőkét (3,40 P). Kolozsvárt és Budapesten is megjelent propagandakiadásban Petőfi Sándor elbeszélő költeménye: Az apostol (3,20 P). Kolozsvárt adták ki, de nálunk is kapható a János vitéz (2 P). Érdekes kalauz Petőfi forradalmi verseinek tanulmányozásá­hoz Mód Aladár: Petőfi és a szabadságharc c. füzete (0,50 P). Megjelent: Petőfi 48-as naplója (0,60 P), Szabédi László: Zöld levél címen adta ki kétnyelvű kiadásban román népdalfordításait (1,40 P). Ebből a kis füzetből mindenki ízelítőt kaphat a román parasztságnak a mienkhez hasonlóan gyö­nyörű népművészetéből. Az orosz irodalom klasszikusai közül Gogol: Bulyba Tárásza (8,20 P) jelent meg újra. Gorkij Maxim: Gyermekéveim (28 P) a nagy orosz író önéletrajzának első kötete, az orosz jobbágyok életének rajza. Egy magyar író gyermek- és diákéveinek története Szabó Dezső: A Bölcső­től Budapestig c. (12 P) könyve. Veres Péter: Gyepsora (elbeszélések, versek, 9 P) bővített kiadásban jelent meg. Veres Péter új tanulmánykötete (A válság éveiből) el kell jusson minden könyvolvasó emberhez (8,50 P). A magyar nép egy ismeretlen hősével ismertet meg bennünket Illés Béla: Zalka Mátéról írt kis füzete (1,60 P). Az aktuális gazdasági kérdésekkel foglalkozó írások sorában megem­lítjük Erdei Ferenc: Szövetkezetek c. tanulmányait (3,60 P). Marx tanításainak lényegét foglalja össze a Bérmunka és tőke (0,80 P), továbbá a Bér és haszon c. füzet (1 P). A Szovjetunióval foglalkozó kisebb írások sorából emeljük ki a következőket: Kalinyin: Miért erős a Szovjetállam? (0,20 P), Sur: A Szovjet üzemek hősei (0,80 P) és A Szovjetunió szakszervezetei (0,80). Részletesebb összefoglalás: Mihajlov: A Szovjetunió c. könyve (4,50 P). Szép és érdekes riportokban számol be a moldvai széke­lyek dunántúli letelepítéséről Talpassy Tibor: A föld gazdát cserél c. könyve (10 P). Végezetül hangsúlyozom, hogy a demokrácia szempontjainak megfelelőleg a közönség szabad könyvválasztását szeretném elősegíteni, ezért könyvigényléseinek összesített jegyzékeire egyéb, ismer­tetéseinkben nem szereplő művek is felvehetők. Szathmáry s. k. Kiadmányozott fogalmazvány. - UMKL XIX. M-i-20 915-1946. („K. Gombos, 11/14.")

Next

/
Oldalképek
Tartalom