Dancs Istvánné: Dokumentumok a szabadművelődés történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 7. Budapest, 1988)

1945-1949 I. A SZABADMŰVELŐDÉS SZERVEZETÉNEK KIALAKÍTÁSA

A munkásság számára általában könnyen hozzáférhető valamennyi iskolafajta, mert az iskolák a dolog természeténél fogva eddig javarészt csak városokban létesülhettek, s a többnyire szintén a váro­sokban vagy városok környékén lakó munkásságnak nemcsak tanulásra köteles korban levő gyermekei látogathatják akadály nélkül az iskolákat, hanem most már maguk a felnőtt munkások is mindennap eljuthatnak munkájuk végeztével az esti órákban működő dolgozók gimnáziumaiba és egyéb iskoláiba. A parasztság nagy tömegei azonban a városoktól és a bennük levő iskoláktól - a mindennapi iskola­látogatás mértékével mérve szinte elérhetetlen távolságban élnek. Jó és olcsó diákinternátusok, ame­lyekbe gyermekeiket felküldhetnék, a parasztság létszámához viszonyítva csak igen csekély számmal vannak, tehát nem küldhetik tömegesen gyermekeiket az iskolákba. S még kevésbé látogathatják maguk a felnőtt parasztok a dolgozók iskoláit. A magyar tanyák és falvak népe évszázadok óta a legelhanyagoltabb állapotban élt. Iskolái szegé­nyesebbek, alacsonyabb színvonalúak, rosszabban felszereltek, településformái a művelődés szempont­jából sokkal hátrányosabbak, mint a városlakókéi. Művelődési hagyományai, az ősi népi műveltség értékei inkább kallódó törmelékei csak egy széteső s új irányban alighogy mozduló paraszti művelt­ségnek. A demokratikus kultúrprogram értelmében a művelődés szabadsága mellett a művelődés lehetőségét is meg kell adni. Tekintettel arra, hogy e kívánalom érvényre juttatása elé az ország legszélesebb nép­rétegét kitevő parasztság körülményei és életviszonyai gördítik a legnagyobb akadályokat, az e téren mutatkozó nehézségek leküzdése lesz a Magyar Népi Művelődési Intézet feladata. Az Intézet feladatát két úton végzi. Az egyik út az internátusok megszervezése. A parasztság hely­zetéből eredő mozdulatlanságnak a népi kollégiumok lesznek a legjobb gyógyszerei. De az Intézet feladatkörébe tartozik a városokban már működő kollégiumokban és internátusokban a parasztszár­mazású tanulóifjúság - számarányának megfelelő - elhelyezése és anyagi támogatása is. A másik feladatkör, amely az elérni kívánt cél megvalósítására irányul: a parasztság számára ma elérhetetlen középiskolát és a dolgozók iskoláit kivinni a falvakba. Ez utóbbi cél megvalósítására fiók­iskolák, partikulák intézményei látszik legalkalmasabb eszköznek. A partikulák lesznek azok az iskolák, amelyekben a két-háromezer lakójú község diákja is elvégez­heti a középiskolát, jóformán a nélkül, hogy kimozduljon falujából. A partikula nem új dolog Magyar­országon. A régi nagy kollégiumok apró kirajzásaképen a falvakban a helyben lakó tanult réteg bevo­násával előkészítő tanfolyamok működtek, igen szép eredménnyel a magasabb műveltség szerteágazó gyökereiként. Ezt a - régen bevált - intézményt a műveltség széles körben való elterjesztésére kívánatos felújítani és a Magyar Népi Művelődési Intézet feladatkörébe állítani. Az Intézet feladatai a továbbiakban a művelődést, az önképzést, a művészetet megszerettetni a falvak­ban; javaslattétel, mozgalmak indítása és intézmények létesítése az Intézet céljának megvalósítása ér­dekében. A Magyar Népi Művelődési Intézet alkalmasnak mutatkozik fenti feladatkörök ellátására; hivatva van a demokratikus kultúrpolitika alapvető céljának megvalósítására; a magyar földmívelő szegény­ség kiművelése, a magyar értelmiségi réteg megnövelése és felfrissítése sürgős és örök problémájának megoldására. Ballay s. k. Kiadmányozott fogalmazvány. - Műv. Min. irattár, eln. o. 7039-1946. („1. X. 10. Farkas László, 1. X/ll. Kovács, K. XI. 4. Ke.") 33/H Budapest, 1946. október 7. A MAGYAR NÉPI MŰVELŐDÉSI INTÉZET VÉLEMÉNYE A SZABADMŰVELŐDÉSI OSZTÁLLYAL LÉTESÍTETT „MEGÁLLAPODÁSRÓL" Az október hó 5-én Budapesten kelt „Megállapodás"-t elolvastam, és az Intézet nevében aláírtam. A benne foglaltak lényegében fedik álláspontunkat, az ügy szabatos elintézése érdekében azonban szük­ségesnek tartjuk a következőkkel való kiegészítést. A Magyar Népi Művelődési Intézet iskolaszervező munkája a mostani gyakorlat szerint arra korlá­tozódik, hogy az egyes iskolafajok megteremtését előkészíti, s mihelyt az iskolaszervezés előrehaladot-

Next

/
Oldalképek
Tartalom