Dancs Istvánné: Dokumentumok a szabadművelődés történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 7. Budapest, 1988)
1945-1949 I. A SZABADMŰVELŐDÉS SZERVEZETÉNEK KIALAKÍTÁSA
kért tehát az elnöki ügyosztályt semminemű felelősség nem terheli. Ezt azért tartjuk szükségesnek megállapítani, mert a szabadművelődési ügyosztály ezzel kapcsolatos megállapításai a mellőzöttség hangját üti meg, amit az elmondottak alapján nem tartunk indokoltnak. A szabadművelődési ügyosztály előterjesztését illetően érdemben az alábbiakat közölhetjük: Az elnöki ügyosztály mindenben osztja a t. társügyosztálynak azt az álláspontját, hogy a parasztság kulturális felemelése egyedül az iskolai oktatás szervein keresztül nem oldható meg. A szabad iskolákra ezen a téren igen komoly feladatok várnak. Ezért a szabad művelődés szerveinek a Magyar Népi Művelődési Intézet munkájába való belekapcsolódását a magunk részéről is indokoltnak és szükségesnek tartjuk. Ez a kérdés ma még megoldható. Az intézet jelenlegi szabályzata ugyanis csak ideiglenesnek tekintendő. Az intézettel kapcsolatos kérdéseket ugyanis a Miniszter Úr kormányrendelettel óhajtja véglegesen szabályozni. Az előkészítő munkálatok azonban ezen a téren már megindultak. Ezért kívánatosnak tartjuk, hogy a szabad művelődési ügyosztály a Magyar Népi Művelődési Intézettel kapcsolatos, részletesen kidolgozott elgondolásait, terveit, javaslatait a legrövidebb időn belül közölje az elnöki ügyosztály vezetőjével. Kiadmányozott fogalmazvány. - UMKL XIX. I-l-i-87 297-1946. („K. VIII/29. Kovács".) 33/F Budapest, 1946. október 5. A SZABADMŰVELŐDÉSI OSZTÁLY ÉS A MAGYAR NÉPI MŰVELŐDÉSI INTÉZET KÖZÖTTI MEGÁLLAPODÁS A SZABADMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL A vallás- és közoktatásügyi minisztérium VIII. ügyosztályának ügykörét legutóbb a 4800/1946. eln. sz. rendelet állapította meg. a Magyar Népi Művelődési Intézet célját és feladatait pedig a 3891/1946. VKM sz. rendelet szabályozta. E rendeletek szövege szerint a tanyák és községek földműves népe művelődésének előmozdítása - mint cél - mindkét szerv elé kitűzetett. Az Intézet feladatának közelebbi megjelölésében azonban a rendelet a szóban forgó népréteg iskolás korú és felnőtt tagjai részére az egyes iskolafajokban való továbbtanulás lehetővé tételét írja elő, a szöveg értelme szerint nyilvánvalóan a bizonyítványt is nyújtó iskolákra gondolva elsősorban. Az internátusok szervezése, mozgalmak indítása és intézmények létesítése a rendelet szövege szerint is az Intézet fent írt céljainak megvalósítása érdekében történik, vagyis a parasztság ún. beiskolázása és képesítéshez juttatása érdekében, hogy így a parasztság is elérhesse az őt számaránya és képességei alapján megillető hivatali pozíciókat. Az ügyosztály szintén szolgálni kívánja feladatának megfelelően e népréteg művelődésének ügyét, de más vonatkozásban. Annak a népi elemnek siet a segítségére, amely nem akar képesítő bizonyítványokhoz jutva kiválni a földmíves társadalom helyi egységéből, hanem általános és szerves műveltséget szerezve, képességeit továbbfejlesztve s közösségi emberré válva a maga eredeti helyén kíván tartalmasabb és közhasznúbb életet élni. Az ilyenek számára gondoskodik az ügyosztály közművelődési tanfolyamokról, szabadiskolákról és egyéb művelődési lehetőségekről. Ezek után nyilvánvaló, hogy a két művelődési szerv érdekkörei nem zavarják egymást, hanem kiegészítik. Az Intézet a parasztság iskolai művelődésének lehetőségeit alapozza meg, az ügyosztály pedig annak iskolán kívüli, szabad művelődését mozdítja elő. A két szerv barátságos együttműködése ezek szerint nem csak lehetséges, hanem egyenesen szükségszerű. Sőt: több mint egy hónapja élő gyakorlattá is vált. Az ügyosztály és az alárendelt szabadművelődési felügyelők a hozzájuk befutó, de iskolai irányú érdeklődéseket az Intézet felé irányítják, míg az Intézet vezetősége a szabadiskolai érdekű ügydarabokat és ügyfeleket az ügyosztályhoz, illetve a felügyelői hivatalokba küldik. A miniszter úr egy későbbi rendeletével a megszüntetett Szabad Művelődési Intézet feladatkörét is a Magyar Népi Művelődési Intézetre ruházta. Ez intézkedés révén a két szerv közötti barátságos és egymást kiegészítő együttműködés még inkább kiépülhet, minthogy munkamezejük ez újabb vonatkozásban is elhatárolódik. Az Intézet ugyanis tudományos műhelyévé válik mindazoknak a paraszti népréteget illető művelődési kérdéseknek, amelyeknek megoldását a szabad művelődés országosan kiépített szervezete a gyakorlati megvalósulás útjára segítheti.