Dancs Istvánné: Dokumentumok a szabadművelődés történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 7. Budapest, 1988)
1945-1949 I. A SZABADMŰVELŐDÉS SZERVEZETÉNEK KIALAKÍTÁSA
Magyar Kommunista Párt. A párt művelődési munkája élénk, azonban a hosszabb lélegzetű és rendszeres munka igen nagy nehézségekbe ütközik. A párt vezetőségének is nagy panasza az, hogy még a pártmunka sem megy a kívánt mértékben. Ezért nem sikerült pl. a párt szabadiskolájának a megszervezése. A művelődési munka kimerül a párt budapesti központjából leküldött kompendiumok alapján rendezett kultúrestekben. Ezeknek a címe sokszor bizarr, de tartalmuk színvonala emelkedik. (Kultúrkabaré, klasszikus egyfelvonásosak.) Tanácsadással mellettük vagyunk, hallgatnak és támogatnak is. Kb. háromhetenként rendeznek ilyen műsorokat, ezt igen nagy hallgatóság élvezi, utána „tánc" reggelig. A közönség ifjabbik része így vonzódik. Rendszeres tanfolyam az idén nem jön össze, az említett okok miatt. A pártnapokon szerepel egyegy tudományos téma is, megfelelő színvonalon. A tagok egy része a hivatalos szabadművelődési alkalmak állandó látogatója. A Független Kisgazdapárt művelődési tevékenysége a szerdai pártnapokon zajlik le. A párt most áll tisztújítás előtt, kulturális bizottságot is választanak, ez dolgoz ki kultúrprogramot. Az előadásokat a párt jelöli ki, az előadókat szintén. Sajnos a tagokat nem érdekli általában csak a gazdasági helyzet, van egy frakció, amely egyáltalában nem helyesli az előadásokat. Sok-sok nevelnivaló van még a pártban. A tél folyamán háromhetenként a párt női tagozatával együtt műsorokat terveznek. Ezek összeállításában ott van Dapsy Viola tanárnő és más munkatársam, az értékre ők vigyáznak. Az ifjúsági tagozat népitánccsoportjára nagy feladatok várnak. A párt keretében működő Parasztszövetség határozott munkatervvel indul, ezt a budapesti központ szállítja. Előadókat mi adunk nekik, valahányszor kérnek, tanyára is kimegyünk. Részletes munkatervet a közlekedési nehézségek miatt nehéz összeállítani, az ő munkájukat könnyítik meg majd a falués a tanyajáró csoportok. Ezekről később szólunk. 2. Egyházak A református egyház művelődési munkája egybeolvad a hitbuzgalmi tevékenységgel. Belvároson és újvároson egyaránt megvan a heti vallásos összejövetelük, novembertől márciusig. Itt nemcsak bibliamagyarázat szerepel, hanem mindig előadás is. Részletes programjuk nincs, de ezek olyan állandó jellegű alkalmak, amelyek közismertek. A hallgatóság mindkét nemű, inkább öregek. Előadóink a lehetőség szerint részt vesznek itt is. A római katolikus egyháznak is vannak vallásos alkalmai. Ezeken kívül a belvárosban bejelentettek egy világnézeti előadássorozatot, erre államsegélyt is kértek. Azonkívül szabadiskola terveivel is foglalkoznak, amelynek vezetője Szakács József káplán. Erre is kérnek állami támogatást. A többi egyház (gör. kat., ágh. ev., izr.) csekély létszáma miatt külön művelődési alkalmat nem rendez, csupán a gör. kat. egyház jelentett be egy előadássorozatot 20 előadással, erre államsegélyt is kért, aminek megadása méltányos. Az egyházak művelődési munkája most van megújul óban, kiküldötteik élénken részt vesznek a kerületi tanács munkájában, támogatják a hivatalos szabadművelődési szerveket, annak művelődési alkalmain ott vannak. A jövő évad nagy reményekre jogosít az egyházak munkáját illetően. 3. A tanyavilág művelődési kérdései Makó város tanya világában 18 iskola működik 1-2 tanerővel. Azonban csak csekély helyen van művelődési alkalom. Tudnivaló, hogy a tanyai lakosság egy része télen beköltözik a városba, az ünnepeket szintén bent tölti, tehát ha művelődési szándékai vannak, azokat a városban elégíti ki, főleg az ifjúság. Ezek miatt, bár jó előre felhívtam, a tanyai kartársak közül mindössze egy jelentett tanfolyamot, 6 pedig előadássorozatot. Ezeknek a száma mintegy 120. De alkalom szerint és a közlekedés megjavulásával emelkedhet majd. A tanfolyam 20 órás kézimunka-tanfolyam. A felügyelői hivatal a makói regőscsoportokkal (cserkészek, népi kollégisták stb.) szintén kiszállásokat tervez, azonkívül a kívánalmaknak megfelelően vendégelőadókat küld a lehetőség szerint. A Parasztszövetség vidéki, illetve tanyai szervei a maguk összejövetelein szintén szívesen látj&k előadóinkat. A hivatal azon lesz, hogy minél több tanfolyamot és rendszeres előadássorozatot juttasson tanyára és ösztönözze ezek szervezését. A tanyavilágban rendezendő előadások jellege először inkább szórakozás kell hogy legyen, de a tervezetekből kitűnik, hogy a tanítóság mindenütt gondolt a komolyabb ismeretekre is. A tanyavilág népe elismeri a tanítót hivatásos vezetőjének, ő áll a pártszervezet vagy a Parasztszövetség ügyvezetésének a tengelyében is. Ezért mindenütt természetesen adódott, hogy rájuk bíztuk a szervezési munkát. Mintegy 144 óra az, amely előreláthatólag díjazást is igényel a tanyavilágban, harmadrészben vidéki kiutazó előadót véve számításba. A legfőbb óhaj, ami a lakosság részéről elhangzott, hogy az előadások sajátos érdeklődésüket elégítsék ki.