Boreczky Beatrix: Az Újjáépítési Minisztérium működésének válogatott dokumentumai, 1945–1946 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 6. Budapest, 1987)

Iratok

állítottuk. Ugyancsak a tervgazdálkodást célozta a Nemzeti Bizottsággal együtt kibocsátott ominózus közmunkarendelet 3 is, amelynek célja az volt, hogy az akkor tervszerűtlenül és rendszertelenül igénybe vett laikus tömeg helyett az ingyenes munka mellőzésével fizetett, szakszerű munkástömeg álljon rendelke­zésre. A közigazgatás szervezetlensége és más tényezők behatása következtében nem vált lehetővé a közmunkarendelet megfelelő végrehajtása, és az időközben már a kormánynak Budapestre költözése következtében, minisztériumi hatás­körben kibocsátott rendeletek, bár alapjában az általunk javasolt elveken nyug­szanak, túlszabályozottak, és áttörik azt az annak idején valamennyi politikai párt által elfogadott elvet, amely szerint kivétel nincs, valamint a behajtási rendszernek nehézkes megoldásával tisztán adóügyi jogszabállyá váló átalakí­tást eredményezett, s így a kívánt célt nem tudja elérni, illetőleg biztosítani. A Kormánybiztos Úr ezt előre látván, a közmunkarendelettől függetlenül olyan munkaszervezet létesítését határozta el, amely nem érinti a szakszerveze­teknek a szakmunkások tekintetében fennálló rendelkezési és közvetítési jogát, azonban mégis lehetővé tette szakértőnek nevezhető munkásegységek szervezé­sét avégből, hogy legalább a legsürgősebb és a köz által végrehajtandó munkála­tok a lehetőségek szerint biztosíttassanak. Ezért a honvédelmi miniszter úrtól engedélyt kértünk, hogy a volt hatósági légoltalmi szolgálat* amelynek létjogosultsága a háború megszűnése következ­tében immár nincs meg, bocsáttassék rendelkezésünkre. Sajnos az általános munkafegyelem megromlása az annak idején kitűzött célunkat, vagyis a szerve­zetnek teljes és a háború idején sokezer fővel működő munkábaállítását nem eredményezte, mégis szisztematikus, de nehéz munkával elértük azt, hogy e katonailag egyáltalában nem kiképzett szervezetnek egy része kezdetben kis létszámmal és önkéntes jelentkezés alapján olyan immár kétezer főnyi beszerve­zett munkástömeggé fejlődhetett, amely lehetővé tette a legsürgősebb közmun­kák megoldását. Nem akarom a tisztelt Tanács előtt a szervezet működését ismertetni, csupán arra mutatok rá, hogy ez a szervezet tüntette el a közterüle­tekről a romok legnagyobb részét, a hidak építkezésénél jelentős létszámmal dolgozik, sőt a hídépítéshez szükséges anyagokat előállító gyárak egy része e szervezettel tud eleget tenni súlyos feladatainak. Ezzel a szervezettel gyűjtettük össze az óvóhelyek faanyagát, amely egyáltalában lehetővé teszi, hogy a tetők helyreállítása fokozatosan lebonyolítható legyen. 5 A kormánybiztos hatásköréről szóló minisztertanácsi rendelet, amely már­ciusban tett javaslatunk ellenére csak június hó első napján látott napvilágot, végre lehetővé tette azt, hogy kormánybiztosi jogalapon és az ország egész területére nézve megkezdhesse működését. 6 A jogszabály szerint az ország egész területén a helyreállításokat, valamint az új építkezéseket, beleértve valamennyi köz- és magánépítkezést, a kormánybiztos irányítja és vezeti, és ebben a tekin­tetben minden közületi építkezés is felügyelete alatt áll. Az iparügyi miniszter és belügyminiszter harmadfokú építésügyi és városrendezési jogköre, valamint

Next

/
Oldalképek
Tartalom