Boreczky Beatrix: Az Újjáépítési Minisztérium működésének válogatott dokumentumai, 1945–1946 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 6. Budapest, 1987)

Iratok

tosság előírásait és intencióit. Arról, hogy az így beérkező árumennyiségek milyen módon és milyen csatornák révén kerülnek forgalomba, a Kormánybiz­tosság bizonyára kellő tudomással bír. Nézetünk szerint közérdekű és áldásos lenne, ha az építőanyag szállításához szükséges vasúti kocsik felett — úgy, ahogyan azt Országh mérnök úr említet­te — az Országos Építési Kormánybiztosság, amely a legnagyobb szakmai körültekintéssel bír, venné át a rendelkezést. Erre az esetre egyrészt készséggel felajánljuk a közreműködésünket és másrészt tisztelettel kérjük is, hogy ezen közérdekű és bennünket legközelebbről érdeklő ügyben szövetségünk megbízot­tai az illetékes tanácsban részt vegyenek. Kiváló tisztelettel Három olvashatatlan aláírás Tisztázat — Budapest Főváros Levéltára. Az országos építésügyi kormánybiz­tos iratai XIX. 1. b. 1. 5401/2/1945. 27/a 1945. augusztus 29. AZ ÉPÍTÉSÜGYI KORMÁNYBIZTOS KÉRÉSE AZ IPARÜGYI MINISZTERHEZ A TÁRCAKÖZI BIZOTTSÁG ÁLTAL MEGÁLLAPÍTOTT ÉS AZ ÉPÍTÉSI ANYAGOK SZÁLLÍTÁSÁRA SZOLGÁLÓ VAGONKONTINGENS FELETTI RENDELKEZÉS JOGÁNAK ÁTRUHÁZÁSÁRÓL Magyar Iparügyi Miniszter Úr! Az építőanyagok vasúti szállításával kapcsolatban megállapítottam, hogy hetenkint 40—50 vagon olyan épületanyag érkezik Budapestre, amelyre vonat­kozóan egyes felelőtlen személyek bejelentési kötelezettségnek nem tettek eleget, és felhasználva azt a körülményt, hogy a cement teljesen hiányzik, a kötelező anyagbejelentés és vagonkiutalás nem azonos szervnél történik, és a kellő ellen­őrzés nehézségét, a rendelkezésre álló építésianyag-mennyiség nagy részét a zugkereskedelem csatornáin keresztül juttatják forgalomba. Ilyen eljárás nem­csak a tervszerű anyaggazdálkodást, hanem az építőanyag-kereskedelmet is veszélyezteti. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 3.950/1945. M.E. sz. rendeletével feladatom­má tette, hogy a megállapított anyaggazdálkodási terv értelmében rendelkezésre bocsátott szállítási eszközök stb. felhasználásának tervszerűségéről gondoskod­jam és ennek keretében a helyreállítási munkálatok sorrendjét meghatározzam.

Next

/
Oldalképek
Tartalom